Orbán Viktor: Személyes kiváltság első magyar kormányfőként Kirgizisztánba látogatni

DZSEJENBEKOV, Szooronbaj; ORBÁN Viktor
Csolpon-Ata, 2018. szeptember 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnök sajtótájékoztatója Csolpon-Atában 2018. szeptember 4-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfővel tárgyalt kedden Orbán Viktor miniszterelnök Biskekben, aki a találkozón kijelentette: személyes kiváltságnak érzi, hogy ő lehet az első magyar kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz a közép-ázsiai országban.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón kiemelte: ez nagy felelősséget jelent, de a két állam kapcsolatának most az érzelmi és a gazdasági alapjai is jók.

„Magyarország egy tízmilliós ország, amely fejlődni akar, de meg akarja őrizni szuverenitását, és ez hasonlóságot mutat az önök népével” – fogalmazott Orbán Viktor.

Európában úgy tekintenek Magyarországra, mint a legnyugatibb keleti népre. Ezt korábban sértésnek szánták, de Magyarország mindig is büszke volt arra, hogy őrzi származásának hagyományait.

Nyugaton élni jó, az egy sikeres része a világnak – szögezte le.

„Magyarország is egy sikeres ország, de ennek következménye van, hogy mégiscsak idegenek vesznek minket körül, és rokontalanok vagyunk. Ezért Magyarországban erős a szándék, hogy a kulturális, szellemi és földrajzi gyökereit ápolja. Ez a helyzet is indokolja, hogy a magyarok miért olyan kényesen érzékenyek a függetlenségükre és a szuverenitásukra” – mondta Orbán Viktor.

Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő a magyar miniszterelnökkel közös nyilatkozat aláírása után arról beszélt: Kirgizisztán huszonhat éve áll diplomáciai kapcsolatban Magyarországgal, amely során a magyarok mindig megbízható partnernek bizonyultak.

Kirgizisztán minden nemzetközi fórumon kész támogatni a magyar törekvéseket.

A két politikus a Magyarország és Kirgizisztán közötti gazdasági, turisztikai, tudományos és kulturális együttműködés erősítéséről tárgyalt egymással.

A találkozón a két állam turisztikai megállapodást is kötött.

Orbán Viktor miniszterelnök és Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnök sajtótájékoztatója Csolpon-Atában Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának nyilatkozva kiemelte: a közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért Magyarországnak kifejezett érdeke, hogy kivegye részét a folyamatból. Magyarország 65 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar-kirgiz vállalatközi együttműködés fejlesztésére.

„Szeretnénk, ha minél több közép-ázsiai turista ismerkedne meg Magyarország látványosságaival, illetve nevezetességeivel, hiszen ez az ország számára komoly bevételeket és komoly presztízsnövekedést jelent. Jelenleg 25 fiatal kirgiz hallgató tanul Magyarországon állami ösztöndíjjal. Megállapodtunk abban, hogy jövő szeptembertől ezt a számot 75-re növeljük, és 75 kirgiz fiatalnak fogunk állami ösztöndíjat adni magyarországi egyetemeken” – mondta Szijjártó Péter.

Orbán Viktor és a magyar delegáció kedden a kirgiz miniszterelnökkel is tárgyalt. A kormányfő kiemelte: sikeres találkozó áll mögöttük, Magyarország a jövőben elsősorban az egészségügy, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az informatika terén számít partnerként Kirgizisztánra.