Tömegverekedés tört ki egy balmazújvárosi szalagavatón

Vágólapra másolva!
Többen egymásnak estek egy vita után egy szalagavatón. Egy 17 éves fiút úgy megütöttek, hogy kiesett a foga.
Vágólapra másolva!

Hajnali 1 óra körül az egyik fiú az erkélyen levegőzött, amikor vitatkozni kezdett az egyik férfival.

A fiú egyszer arcon ütötte a férfit, mire a férfi egyik ismerőse odament, és ő is lökdösődni kezdett.

Egy combrúgást egy

ütés követett, amely a fiú arcát találta el. Mindez olyan erejű volt, hogy a fiú egyik foga kiesett, a szája pedig felrepedt. Ezután még többen is egymásnak estek.

Az ügyben eljárás indult.