Negyedmillió általános és középiskolásnak csengetnek be reggel

iskola, tankönyv, tankönyvcsomag, iskolakezdés
Gyál, 2018. augusztus 29. Egy diák iskolatáskájába pakolja új tankönyveit a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. Az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt 12,5 millió tankönyv került ki, ezek közül közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki, közölte előző napi tájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hétfő reggel több lesz a rendőr és a polgárőr az iskolák környékén, hogy vigyázzanak a gyerekekre, és már az is lehet tudni, mikor ér véget a 2018/2019-es tanév.
Vágólapra másolva!

Múlt hét kedden az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeztek az alaprendelésekből az iskolákba, összesen

12,5 millió tankönyv.

Ebből 8,5 millió állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többi magánkiadók munkája.

Az ingyenes vagy kedvezményes étkezésre az iskolákban az állam nyolc éve szűk 38 milliárd forintot költött, jövőre már ennek két és félszeresét, több mint 72 milliárdot.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A tanítási év hosszában nincs változás,

az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én,

pénteken lesz.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, folytatódik Az iskola rendőre program, illetve ma az oktatás kezdete és befejezése időszakában a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol az közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt jelenlétet biztosít.