Jön az első országos vízibicikli verseny

időjárás strand napsütés melegvíz
Színes, csúszdás vízibiciklik várnak alkalmi bérlőre a Balaton vizében álló stégen.
Vágólapra másolva!
Siófokon még szeptember 1-jén is tart a nyár: az ország egyik legkedveltebb nyári sportjában, vízibiciklizésben rendeznek látványos bajnokságot a Nagystrandon. Az I. Siófoki Vízibicikli Derby a város nyárbúcsúztató rendezvénye, a Bor- és Fröccsfesztivál része.
Vágólapra másolva!

Kardos László, a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület elnöke azt mondta, hogy azért találták ki a rendhagyó bajnokságot, mert

szerettek volna egy különleges programot szervezni magára a Balaton vizére is.

Köztudott, hogy nagyon sok eseménnyel készülnek a Balaton-parti települések a nyári szezonra, de magán a tavon a fürdőzés és az általános sportolási lehetőségek mellett már jóval kevesebb a program. Mivel a vízibiciklizés nagyon népszerű a fürdőzők körében a Balatonon, és igazán nagy, országos versenyt még nem rendeztek ebben a „sportágban", adta magát a derby ötlete.

– mondta Kardos László.

Hozzátette, hogy az is fontos célja a versenynek, hogy f

elhívják a figyelmet a vízibiciklik helyes használatára,

hiszen hiába könnyen használható eszközről van szó, nagyon sok baleset történik vízibiciklizés közben. A versenyek mellett éppen ezért a vízbiztonságról is szó lesz a szombati derbyn.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

A futamok 5 órakor kezdődnek, egyszerre két csapat mérkőzik egymással a PLÁZS előtt kijelölt 25 méteres pályán, ahol oda-vissza összesen 50 métert kell megtenni a vízibiciklikkel. A távval a versenynek otthont adó

Siófok előtt tisztelegnek, amely idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját.

A két csapat közül értelemszerűen a győztes jut tovább a döntő futamokra, de a vesztesek sem esnek ki teljesen a versenyből: nekik vigaszágas küzdelmeket terveznek, hogy ők se egyből búcsúzzanak a derbytől.

A versenyt a partról, de a vízből is figyelemmel lehet majd követni,

hiszen a szervezők azt szeretnék, hogy minél többen szurkolhassanak a várhatóan látványos küzdelmek alatt. „Szeretnénk nagyon közel hozni a nézőkhöz a versenyeket" – mondta Kardos László.

A Siófoki Vízibicikli Derbyn ötfős csapatok indulhatnak. A legénység két tagja tekeri a vízibiciklit, ketten pedig hátul térdelnek, és kenulapátokkal segítik a haladást. Az ötödik csapattag a „kapitány", aki a csúszdán ül majd, és egy meglepetés feladata is lesz. Ezt viszont csak a helyszínen árulják el a szervezők.

A Balaton-Parti Kft.-nek köszönhetően díjakat is kiosztanak a legeredményesebb csapatoknak: lesznek érmek és kupák, illetve helyi vállalkozók felajánlásaiként nyeremények is. Mivel a versenyt a Bor- és Fröccsfesztivál ideje alatt rendezik meg, így iható díjakra is lehet számítani.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

A versenykiírás annyira népszerű volt, hogy Kardos László beszámolója szerint a nevezési határidőt meg is kellett hosszabbítani egy héttel. Az már biztos, hogy

saját csapattal indul a Somogy Megyei Önkormányzat,

amelynek elnöke, Bíró Norbert az esemény fővédnöke. A városi önkormányzat is benevezett a derbyre, csakúgy, mint több siófoki cég, illetve a tűzoltóság és a vízimentők. Természetesen nem csak siófoki csapatok indulhatnak a versenyen, így más településekről is érkezett nevezés.

A szervezők szeretnék, ha az I. Siófoki Vízibicikli Derby hagyományteremtő lenne,

és jövőre is megrendezhetnék a versenyt.