Így gyászoljuk párkapcsolatainkat

Minden küzdelem ellenére van az a pont, amikor ki kell lépni egy párkapcsolatból.

A lecserélhetőség korát éljük, ez pedig pont annyira igaz a tárgyakkal való kapcsolatainkra, mint emberi kötelékeinkre. Ha elromlik a telefonunk, inkább veszünk egy újat a szervizbe vitel helyett, de van, aki barátait is képes ugyanezzel a mozdulattal a kukába dobni. Bár egy tartós párkapcsolat, a házasság és a család mind protektív tényezők az életünkben, a fenti attitűd ugyanígy működik itt is, gondoljunk csak az egyre növekvő válások számára.

A szakítás tehát szinte mindenkinek ismerős, az ezt követő gyászidőszakkal együtt. Érdekessége ennek a gyásznak, hogy még a szakítás előtt elkezdődhet. Ennek tipikus esete, amikor a pár már érzi, hogy a feszültségek annyira felhalmozódtak, hogy ki sem látnak belőlük, olyan messze távolodtak egymástól, hogy már lehetetlen visszatalálni – mégsem mondta ki még egyikőjük sem a végét. Gyakori, hogy az egyik fél még jobban benne van a kapcsolatban, még küzdene, míg a másik már elengedte azt. Gyakori a szakítást kimondó felekben a „felszabadulás", „levegőhöz jutás" érzése.

A kapcsolat befejezésekor a gyász öt szakaszán megyünk keresztül. Ezek: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. A tagadás szakasza szinte sokkos, az elhagyott fél még sokszor hisz abban, hogy helyre lehet hozni a dolgokat, így sokszor felfoghatatlan számára, mi történt. Eddigi identitása részét képezte az is, hogy a másik párjaként definiálta magát. A „mi"-ből hirtelen „én és ő" lesz, a korábban mindennél szorosabbnak hitt kötelék elvágásával.

Amikor már tudatosul az új helyzet, gyakori a mindennel a másikat okoló, magát felmentő és önigazoló gondolatroham. Ez a harag szakasza, amikor rég elfeledett sérelmeket is előásunk, bizonygatjuk magunknak, mennyivel többet küzdöttünk a kapcsolatért. A leggyakoribb megküzdés ilyenkor a volt pár szidása a barátoknak, ami egy bizonyos szintig jó szelepként működhet a harag kiadásában.

A harag csillapodása után következik az alkudozás. Ebben a szakaszban gyakori, hogy a felek megpróbálják feléleszteni a kihunyt lángot, sokan elkezdik keresni magukban is a hibát, mit kellett volna máshogyan csinálni. Gyakoriak az ígérgetések, hogy minden máshogy lesz, ennek érdekében pár hétig valóban történik változás, de általában visszatér a szakítás előtti állapot.

A depresszió szakaszában az érzelmek lecsillapodnak, gyakori az ürességérzés, motivációhiány, régi emlékek felidézése. Ebben a fázisban tudatosul igazán a szakítás ténye, a veszteségérzés itt van a legmélyebb ponton. A kilátástalanság érzése teljesen elhatalmasodhat rajtunk, nehéz hinni abban, hogy leszünk még valaha boldogok mással. A depresszív szakasz általában ideiglenes, nem feltétlen mélyül konkrét depresszióba. Lassan átfordul az elfogadás szakaszába, amikorra visszatér a motiváció, az önbecsülés és el tudjuk engedni sérelmeinket.

A szakítás és a gyász fázisain végigérni mindenki számára nehéz, de a közhely igaz: az idő segít.

Érdemes lassan sietni, hogy elérjük az elengedés fázisát, időt hagyva magunknak érzelmeink súlya alól való felszabadulásra.

Horváth Zsófia pszichopedagógus írása az Origónak.