Kihallgatták Burány Sándort, aki semmit sem tagadott

Burány Sándor
Burány Sándor a Párbeszéd Magyarország országgyűlési képviselője
Vágólapra másolva!
Kihallgatta az ittas vezetésével kapcsolatban Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészség. A korábban MSZP-ben politizáló Burány elismerte a tettét.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a rendőrség 2018. január 19-én 22 óra 13 perckor Budapest IX. kerületi Határ úton ellenőrizte a Nagykőrösi út irányába közlekedő, Burány Sándor által vezetett gépjárművet. Az ellenőrzéskor Burány Sándor országgyűlési képviselő elismerte, hogy alkoholt fogyasztott. Az alkoholszonda kimutatta, hogy az akkor még MSZP-ben politizáló Burány valóban fogyasztott alkoholt.

Burány Sándor a Párbeszéd országgyűlési képviselője elismerte, hogy ittasan vezetett Forrás: MTI/Soós Lajos

Burány Sándortól a helyszínen elvették a jogosítványát.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés a 2018. július 3-án kelt határozatával felfüggesztette. Burány Sándor 2018. augusztus 08-án, gyanúsítotti kihallgatása során tényfeltáró, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett, nem élt panasszal a gyanúsítás ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.