Meghalt Fábry Pál

Vágólapra másolva!
100 éves korában, családja körében meghalt Fábry Pál. Fábry alapította a magyar Pulitzer-emlékdíjat.
Vágólapra másolva!

100 éves korában meghalt Fábry Pál,

a magyar Joseph Pulitzer-emlékdíj alapítója.

A magyar Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány kuratóriumi tagja, a kuratórium titkára, Bárándy Péter elmondta, hogy Fábry Pál New Orleansban élő családja körében halt meg szerdán.

Fábry Pál 1919-ben Budapesten született, és a kommunista hatalomátvétel után 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából,

2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztjével tüntették ki New Orleansban.

A köztársasági elnök által adományozott elismerést életműdíjként kapta: az 1944-es ellenállási mozgalomban való részvétele, üldözöttek életének megmentése, a Világkereskedelmi Központok Szövetségének létrehozása és a magyarországi Pulitzer-emlékdíj megalapítása elismeréseként.

Pulitzer József hozta létre az újságíróknak adható legnagyobb nemzetközi szakmai kitüntetést. A magyar Pulitzer-emlékdíj sok szempontból hasonló, működését tekintve azonban független a New Yorkban évente átadott elismeréstől.