Mélyen hallgat a fake news-gyár vezetője az alkalmazottja botrányáról

Vágólapra másolva!
Nem határolódott el Szauer Péter, a HVG (egyébként hazugságok sorozatával lebukott: lásd itt, itt, itt, itt és még itt is) főszerkesztője egyik kisújságírójának a szavaitól, aki annak örülne, ha az Origo minden munkatársát úgy megerőszakolnák, hogy ne tudjanak lábra állni. A HVG balliberális szellemi verőlegényének az a cikkünk nem tetszett, amiben arról számoltunk be, hogy a Save the Children nevű gyerekek jogait védő csoportosulás jelentést tett közé, amelyből kiderült, hogy egy Soros György által finanszírozott álcivil szervezet munkatársai halomra erőszakoltak kiskorúakat Haitin és más harmadik világbeli országokban.
Vágólapra másolva!

Két héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Corinna Csáky, a Save the Children nagy-britanniai főmunkatársa jelentést készített a Soros György bevándorláspárti üzletember által pénzelt Oxfam nevű, úgynevezett „segélyszervezet" munkatársai által elkövetett szexuális jellegű bűncselekményekről. Az tavaly derült ki a #MeToo-kampánynak köszönhetően, hogy a brit szervezet tagjai gyerekeket is szexre, illetve prostitúcióra kényszerítettek, többet közülük pedig meg is erőszakoltak.

A sorosista csoportosulás vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja a botrányos ügyeket, de ez nem sikerült.

A segélyszervezet munkatársa megerőszakolta a kislányt

Az esetek felderítése érdekében a brit parlament vizsgálóbizottságot hozott létre, a bizottság előtt számolt be az Oxfam sötét ügyeiről Corinna Csáky, a Save the Children főmunkatársa. Az Oxfam eddigi legnagyobb botránya a legalább 200 ezer ember halálával járó 2010-es haiti földrengéshez kapcsolódik. A szervezet munkatársai kihasználták a helyi nők szorult helyzetét, közülük többeket fogva tartottak és folyamatosan zaklattak, illetve szexuális aktusra kényszerítettek.

Soros György civiljei kislányokat erőszakoltak meg Haitin a földrengés után - derült ki egy brit vizsgálóbizottság jelentéséből Forrás: --

Csáky a jelentésben közölte egy kétségbeesett haiti apa beszámolóját is. A család a földrengés következtében hajléktalanná vált, a kislányának az Oxfam egyik férfi tagja adott egy dollárt.

Azonban a férfi másnap elrabolta a kislányt és többször megerőszakolta, annyira, hogy a lány egy darabig nem tudott lábra állni.

A „segélyszervezet" más munkatársai tizenéves fiúkat fizettek le azért, hogy „találjanak" nekik lányokat, akikkel majd szexelhetnek. Legtöbbször 8-10 férfi csoportosan erőszakolt meg 2-3 lányt, jellemzően kiskorúakat.

Soros továbbra is fizet

Az Oxfam haiti csoportjának a műveleti igazgatója, a belga származású Roland van Hauwermeiren nemrég elismerte, hogy volt szexuális kapcsolata helyi nőkkel. Azt viszont tagadja, hogy lettek volna közöttük kiskorúak és prostituáltak.

Sok áldozat nem mert feljelentést tenni, mert nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltak, az aktivisták pedig azzal fenyegetőztek, hogy megverik őket, ha bárkinek mondanak valamit.

A jelentésből az is kiderült, hogy Haitin kívül Elefántcsontparton és Dél-Szudánban is követtek el nemi erőszakokat a „segélyszervezet" alkalmazottai. A sorozatos szexuális bűncselekmények miatt a brit kormány bejelentette, hogy a jövőben nem fogja anyagilag támogatni az Oxfamot. Soros György egyelőre nem vonta meg tőlük a bőkezű támogatást.

Hont András Kálmán Olga már megszűnt műsorában egy másik vendéggel Forrás: Hont András/Facebook

A kisújságíró kiborult a valóságtól

A valóságot leíró cikkünk nem nyerte el a tetszését a fake news-gyár HVG alkalmazottjának. A lap szellemi verőlegényének és egyben kisújságírójának (ahogy mondani szokták) teljesen elgurult a gyógyszere és az alábbiakat préselte ki magából az oldalára:

Forrás: Origo

A kisújságíró egyébként novemberben éppen áldozathibáztatással hívta fel magára a figyelmet, majd miután nevét kerülve kisújságírónak hívta kollégánk, mulatságos dührohamot kapott. Mostani gyalázatos szavait Oláh Gellért a 888.hu-n és Apáti Bence a Magyar Időkben is messzemenőkig kikérte magának, és állt ki szerkesztőségünk minden munkatársa mellett. Eddig azért nem kerítettünk nagy feneket az ügynek és nem foglalkoztunk vele, mivel

egy kisújságíró teljesen értelmetlen szerencsétlenkedésével nem érdemes foglalkozni,

de mivel a sajtó egy jelentős részében joggal keltettek felháborodást a balliberális szellemi verőlegény sorai, ezért a HVG főszerkesztőjéhez fordultunk az alábbi kérdésekkel:

  1. Egyetért-e Hont Andrásnak azzal a mondatával, hogy "Hisz abban, hogy mindenkit, akinek az Origóhoz köze van, egyszer úgy megerőszakolja valaki, hogy soha többé nem tudnak lábra állni".
  2. Elfogadhatónak tartja-e?
  3. Ha nem tartja elfogadhatónak, lesz-e valamilyen következménye ezeknek a soroknak?

Választ sajnos nem kaptunk, így úgy tűnik, a HVG és annak teljes szerkesztősége egyetért a magából teljesen kifordult propagandista szavaival.