Változások a Hír TV-ben

Vágólapra másolva!
Délelőtt 10 óra körül megérkezett Nyerges Zsolt, a Hír TV új tulajdonosa a televízió épületéhez. Vele együtt jött a helyszínre Liszkay Gábor, Szikszai Péter, Mentes Katalin egykori Hír TV-s főszerkesztő és Korda Judit, a Hír TV egykori vezérigazgatója is. Kálmán Olga is megérkezett a helyszínre, az új tulajdonossal közösen lépett be az épületbe – írta a Figyelő.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, fél 11-kor állománygyűlést tartanak a Hír TV-ben, melyen az új tulajdonos közli a televízió munkatársaival, milyen változtatásokra készül.

Délelőtt 10 óra körül Nyerges Zsolt Liszkay Gábor, Szikszai Péter, Mentes Katalin és Korda Judit társaságában megérkezett a helyszínre. Kálmán Olga is megjelent 10 óra után, és az új tulajdonossal együtt lépett be az épületbe. Azt már tudni, hogy ő nem marad a tévénél, kirúgták.

Az állománygyűlésen elhangzott, hogy az új tulajdonos mellett Liszkay Gábor médiatanácsadó, Korda Judit általános vezérigazgató-helyettes, Répási Bálint vezérigazgató, Szikszai Péter tartalomért felelős vezérhelyettes, Mentes Katalin pedig hírigazgató lesz a csatornánál.

Nyerges Zsolt, a televízió tulajdonosa azt mondta az állománygyűlés után a helyszínen lévő újságíróknak, hogy

a televízió tulajdonosa továbbra is ő marad, a működés feltételei biztosítva vannak,

de a napi ügyekbe nem kíván beleszólni. Közölte, hogy Liszkay Gábor médiatanácsadó és az új vezérigazgatóság dönt majd az operatív ügyekben.