Emmi: kevesebb a halálozás, és egyre több gyerek születik

Calihan Gee újszülött baba instagram 100 ezer követő
Vágólapra másolva!
A népességfogyás az elmúlt nyolc évben jóval alacsonyabb szintre került, mint a 2002-2010-es időszakban volt, és a termékenységi ráta is egyre nő. A legfrissebb adatok szerint a férfiaknál 72,5 év, a nőknél pedig 79,6 év a várható élettartam.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménybe kiemelte, európai szinten is jelentős, ugyanis az Eurostat szerint az EU átlagában stagnálás mutatkozik a születéskor várható egészséges életévek számában,

Magyarországon azonban növekedés figyelhető meg.

Az Emmi úgy fogalmazott, a kormány amellett, hogy családpolitikájával támogatja a családokat a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életben és a gyerekvállalásban, fontos népegészségügyi lépéseket is tett azért, hogy megelőzze a népbetegségeket.

A közlemény szerint az elmúlt tíz évben felére csökkent a szívinfarktusban elhunytak száma. Az elmúlt időszakban pedig az

Emmi fokozott figyelmet fordított a daganatos betegségek megelőzésére,

a cukorbetegek és magas vérnyomásban szenvedők kezelésére.

Forrás: Instagram/Calihan Gee

A magyar kormány egészségügyi fejlesztései során

500 milliárd forintból újultak meg vidéki kórházak,

mentőállomások és rendelők, és elkezdődött az Egészséges Budapest Program, amelynek keretében a következő években 700 milliárdos fejlesztés valósul meg a fővárosi és a Pest megyei kórházakban, valamint járóbeteg-szakrendelőkben – írták.

Tudatták, jelenleg készül egy népegészségügyi program is, amely öt alprogramból – a daganatos, a keringési, a mozgásszervi, a gyermekkori, valamint a mentális betegségek megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokból – áll.

A program célja, hogy megelőzze a leggyakoribb népbetegségeket,

csökkentse az azok miatti halálozást, és javítsa a magyar lakosság egészségi állapotát, várható élettartamát.

A legnagyobb országos egészségügyi intézmények bevonásával készülő szakmai programok várhatóan ősszel kerülnek majd a kormány elé – tették hozzá.