Sokkoló vallomást tett a Csepelen elgázolt kisfiú anyja

Csepel, baleset, gázolás
Rendőrségi helyszínelők dolgoznak 2018. július 23-án Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc út 345. szám előtt, ahol egy személyautó halálra gázolt egy gyalogost
Vágólapra másolva!
Hiába rohant négyéves kisfiával a pár méterre lévő kórházba, már nem tudták megmenteni a gyerek életét.
Vágólapra másolva!

A Blikk visszakísérte H. Juditot ahhoz a gyalogátkelőhöz, ahol hétfőn halálra gázolták a fiát. A baleset a Széchenyi István utca és a Görgey Artúr tér kereszteződésénél történt, a lap szerint ott most virágok, mécsesek és plüssfigurák gyászolják a kicsit.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan jött a sofőr, jóval többel, mint a megengedett sebesség. Egy ámokfutó elvette a kisfiamat – mesélte a lapnak a gyászoló anya, cáfolva azokat a korábbi sajtóhíreket, miszerint a gyerek elszökött volna mellőle, és kilépett az útra.

Rendőrségi helyszínelők dolgoznak július 23-án Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc út 345. szám előtt, ahol egy személyautó halálra gázolta a négyéves fiút Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A négyéves kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy

pár perccel a baleset után meghalt.

Édesanyja ugyanis rögtön karba vette, és beszaladt vele egy néhány méterre lévő egészségügyi intézménybe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A házban, ahol H. Judit és családja él, kedves és gondoskodó embereknek ismerik őket szomszédjaik. A környéken mindenkit sokkolt a tragédia.

Mivel az ámokfutó elhajtott, a rendőrség ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás keretein belül vizsgálja a baleset körülményeit.