Azt állította a nő, hogy egy férfi megverte – Kiderült, az egész fordítva történt

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy nő ellen, aki hamisan vádolt meg egy férfit. A hamis tanúzásra három ismerősét is megpróbálta rávenni. Ők azonban nem hallgattak rá, így eljárás indult a nő ellen, akit közben másért el is ítéltek.
Vágólapra másolva!

A nő a rendőrségen egy ismerőse ellen tett feljelentést, melyben azt állította, hogy

A nő feljelentése után garázdaság miatt indult nyomozás. Ezután kérte arra a nő három ismerősét, hogy tanúskodjon mellette.

Ezt azonban az ismerősök nem tették meg, az igazat mondták, a nő ellen pedig eljárás indult.

Később kiderült, hogy nem a feljelentett férfi verte meg a nőt, hanem fordítva. Ezért a bíróság el is ítélte a nőt, de a hamis tanúzás miatt is eljárás indult ellene.