Két miskolci férfi szexuálisan zaklatott egy 20 éves lányt, aztán magára hagyták

Vágólapra másolva!
Két miskolci férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy nőt megerőszakoltak, megvertek, elvették mindenét, megkötözték és egy erdős részen kitették autójukból. A 34 és a 43 éves férfit elfogták.
Vágólapra másolva!

Egy 20 éves miskolci lány tett feljelentést múlt héten az után, hogy elmondása szerint megismerkedett két férfival, akikkel egy Miskolctapolcai házba bement. A két férfi néhány órával később verni kezdte, elvették a pénzét, telefonját, aztán a kezeit-lábait megkötözték és egy erdős részre vitték.

A fiatal lányt ezzel a ragasztószalaggal kötözték meg Forrás: Police.hu

Az erdőben aztán magára hagyták.

Miután sikerült kiszabadítania magát, egy idegen nőtől elkérte a telefonját, és segítséget hívott.