Kásler Miklós három fővárosi centrumkórház építését jelentette be

Kásler Miklós
Vágólapra másolva!
Fontos bejelentést tett mai sajtótájékoztatóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek értelmében holnaptól lehet pályázni három fővárosi kórház tervezésére. A fejlesztés 700 milliárd forint értékű lesz.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere három budapesti centrumkórházat jelentett be.
Július 31-én,

kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat.

Kásler Miklós elmondta, hogy a nyílt közbeszerzési kiírások az új elektronikus közbeszerzési rendszeren belül jelennek meg és bonyolódnak, két lépcsőben.

- tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós fotó: Talán Csaba

Az Egészséges Budapest Program keretében a jövőben

három centrumkórház jön létre a fővárosban.

Emellett további 25 kórház és 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött korábban

a kormány több mint 700 milliárd forint értékben.

A három kórház helyszíne Dél-Buda, Dél-Pest és Észak-Pest lesz.

Ebből az egyik, várhatóan a dél-budai teljesen új kórház lesz.

A dél-pesti centrumkórházról szólva a miniszter elmondta, a korábban a Szent István és a Szent László Kórházak egyesüléséből létrejött intézmény jelenleg igen rossz körülmények között dolgozik, így az intézményt megfelelő, 21. századi színvonalra kívánják fejleszteni. Kifejtette: ennél a kórháznál 190 ezer négyzetméter megépítéséről, átépítéséről van szó, és az intézmény a tervek szerint a sürgősségi betegellátás egyik vezető központja lesz.

Mérföldkőhöz érkezett az egészségügy

Kásler Miklós szerint az egészségügy szisztematikus fejlesztésének újabb mérföldkövéhez ért, hiszen az elmúlt évek vidéki, 500 milliárd forintból megvalósuló fejlesztései után az elkövetkező években 700 milliárd forintot fordít a főváros és a központi régió egészségügyi fejlesztésére.

Dél-Budán épülhet az új szuperkórház

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a dél-budai centrumkórház egy új, zöldmezős beruházásként valósul meg a XI. kerületi Dobogón.

Mint mondta,

és a legmagasabb színvonalat fogja képviselni mind orvostechnológiában, mind az informatika területén. A tervek szerint a betegek egyágyas kórtermekben gyógyulnak majd, a papír alapú kórlapok helyett digitális eszközökön vezetik a betegadatokat, mentőállomás kap helyet, valamint két mentőhelikopter leszállására alkalmas úgynevezett heliportot is kialakítanak majd.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Forrás: MTI/Mónus Márton

Gulyás Gergely szerint a dél-budai, budai kerületek, illetve az agglomeráció kórházi ellátottsága elmarad a többi kerületétől, ezért merült fel egy új kórház építésének ötlete. Az új gyógyító intézmény

a tervek szerint öt év múlva nyitja meg kapuit, és 1,2 millió ember ellátásáért felel majd.

Megújul a Honvéd Kórház is

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára az észak-pesti centrumkórház megújításáról beszélt. Mint mondta, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) jelenlegi két telephelyéből egy lesz, a Podmaniczky úti telephelyet integrálják.

A kórház fejlesztésére 9,3 milliárd forint jut.

amiből megszüntetik a Róbert Károly körúti telephelyen a pavilonos rendszert és kiürítik a Podmaniczky utcai telephelyet.

- mondta az államtitkár, aki kiemelte, hogy bővítik a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumát.

Szabó István erről azt mondta, jelenleg a centrum kapacitása naponta 60-80 beteg ellátását teszi lehetővé, azonban ezt az infrastruktúrát már jelentősen "kinőtték." Az átalakítás nyomán 250 sürgős ellátásra szoruló beteget fognak tudni ellátni naponta.