Tusványos: minden diaszpórában élő magyar nagykövete Magyarországnak

SZILÁGYI, Zsolt; POTÁPI Árpád János
Tusnádfürdő, 2018. július 27. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára A nemzeti összetartozás ereje! című nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) Tusnádfürdőn 2018. július 27-én. MTI Fotó: Veres Nándor
Vágólapra másolva!
Köszönetét fejezte ki Potápi Árpád János a diaszpóra magyarságának kiállásukért, a magyar nemzetpolitikai célok támogatásáért. A nemzetpolitikai államtitkár kitért a kormány diaszpórát segítő intézkedéseire is. 
Vágólapra másolva!

Köszönetét tolmácsolta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a diaszpóra magyarságának kiállásukért, a magyar nemzetpolitikai célok támogatásáért pénteken Tusnádfürdőn. Az államtitkár az MTI-nek azt mondta, minden diaszpórában élő magyar nagykövete Magyarországnak. Köszönet jár azért, mert

a 2010-es évektől kiálltak a magyar kormány céljai és a magyar nemzetpolitikai törekvések mellett,

ha kellett, petíciót fogalmaztak, ha kellett, nyilatkozatot írtak, tüntetést szerveztek – mondta. Potápi Árpád János kitért a kormány diaszpórát segítő intézkedéseire, közte a Magyar Diaszpóra Tanács 2011-től történő működésére. Elmondta, hogy

a testület ülésén tavaly már 93 tagszervezet vett részt.

Azt is hozzátette: a Magyar diaszpórapolitika - Stratégiai irányok című dokumentum négy fejlesztési irányt határoz meg, így az oktatás fejlesztését, a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozását, a gazdasági kapcsolatok erősítését és a diaszpóra diplomáciai eszközeinek erőteljes használatát. 2018-tól több új kezdeményezést indítottak útnak a dokumentum értelmében,

összesen 400 milliós kerettel két pályázatot írtak ki.

100 millió forintból 67 hétvégi iskolát támogattak, míg a diaszpóra szervezetei 300 milliós keretre pályázhattak. Ebből az összegből 215 szervezet kapott támogatást.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára A nemzeti összetartozás ereje! című nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) Forrás: MTI/Veres Nándor

Elmondta a Határtalanul! program mintájára a diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiatalok anyaországi táboroztatásának támogatását, amelyet a Rákóczi Szövetség bonyolít le.

Idén ezer diaszpórában élő fiatal anyaországi látogatását biztosítják.

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség támogatását 50 millióra emelték, és idén első alkalommal megszervezték a hétvégi magyar iskolák találkozóját, amelyen több mint 70 iskolavezető, oktatási felelős vett részt.

A Kőrösi Csoma Sándor programban 150 ösztöndíjas érkezik,

idén első alkalommal kifejezetten egyházi feladatokat ellátó ösztöndíjasokat is kiküldenek. A Petőfi Sándor programban 75-en vesznek részt, és több új települést vontak be – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.