Vidnyánszky Attilának nem kell a szereptévesztésben élő kritikusok díja

Vágólapra másolva!
Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas és Mejerhold-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója levélben jelentette be: nem fogadja el a Színházi Kritikusok Céhe jelölését a legjobb előadás díjára. Érvelése egyértelmű: az elfogult, súlyos szereptévesztésben élő kritikusok színjátékában nem akar részt venni. A kritikusok szövetsége persze ragaszkodik a jelöléshez. Nyilvánvalóan a legnagyobb magyar színházrendező jelölésével akarják hitelesíteni meglehetősen átlátszó tervüket: díjakat osztogatni végül aztán kizárólag a saját embereiknek. Például Alföldi Róbertnek, aki legutóbb egy francia baloldali internetes oldalon bizonyította hűségét az ellenzékhez. Alföldit minden létező díjra felterjesztették, színész, rendező, előadás, satöbbi, satöbbi. Nyilvánvalóan Vidnyánszky Attila ehhez sem akar asszisztálni. De részletesen megírta, miért döntött így. 
Vágólapra másolva!

Vidnyánszky Attila levele a kritikusoknak:

"Az elmúlt évek sok-sok negatív tapasztalata íratja velem ezeket a sorokat. Annyi „furcsaság", szakmailag megkérdőjelezhető, vitatható, politikai, ideológiai indíttatású döntés született e díjak kapcsán, annyiszor írta felül az Önök ideológia elfogultsága előadások esztétikai értékét, annyiszor éltek a büntetés eszközével az Önök „ízlésétől" eltérő politikai, színházi világlátású társulatokkal, rendezőkkel, színészekkel szemben, hogy ezt a jelölést a magam részéről semmisnek tekintem.
Ha van rá mód és lehetőség, kérem, állítsanak más jelöltet az általam rendezett előadás helyére.
Az Önök egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt leírta: akikről Önök nem írnak, az nincs is. Megtisztelő volna, ha a jövőben ennek fényében járnának el velem kapcsolatban."

Vidnyánszky sorai egyértelműek. És hogy a politikai elfogultságra példát is írjunk: éppen egy mai tusványosi beszélgetésen derült ki, hogy az egyik - fogalmazzunk így - leghangosabb kritikusnő, a kritikusszervezet volt elnöknője internetes újságjában jobboldalhoz köthető fiatal alkotókat nem enged publikálni.