Megfojtotta a 3 éves gyerekét, mert azt hitte, ő a sátán

Vágólapra másolva!
Megfojtotta 3 éves fiát egy asszony Romániában, mert azt hitte, hogy a sátán fekszik mellette az ágyban. A 33 éves nőt őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Egy román család hazautazott a nagyszülőkhöz, ahol ott is aludtak. Az anya éjjel megfojtotta a mellette alvó 3 éves fiát.

Az asszony azzal magyarázta tettét, hogy azt hitte a fiára, ő az ördög

– írja a Maszol.

A lap információi szerint az asszony szociális dolgozó, a férje pedig csendőr.

A helyi ügyészség szóvivője elmondta, hogy pszichiátriai szakvéleményt fognak kérni arról, hogy az asszony tudatában volt-e annak, mit tesz, mivel

minden jel szerint depressziós volt.

Az ügyészség javasolja az asszony előzetes letartóztatását.