Egy mobil kományablakbuszt adtak át Nyíregyházán

Tuzson Bence
Budapest, 2018. február 20. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár felszólal Stop Soros törvénycsomag általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kistelepüléseken, a kisebb falvakban is el lehessen érni a magyar államot – jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára egy mobil kormányablakbusz átadásán kedden Nyíregyházán.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence hangsúlyozta: akkor maradnak meg Magyarországon a falvak, ha onnan többi között az állam szolgáltatásai is megfelelően elérhetőek lesznek, ebből a szempontból van nagy jelentősége az országban hetedik mobil kormányablakbusz szolgálatba állításának.

Az államnak nehéz, de alapvető feladata és kötelessége mindenhol biztosítani a kormányzati szolgáltatásokat.

A megyei kormányhivatal épülete előtt megtartott ünnepségen a politikus arról beszélt, az állam akkor működik jól, ha egyrészt az emberek közötti, valamint az állam és polgárai közötti bizalomra épül. Akkor tudjuk ezt az országot biztonságosan megtartani, ha ez a kettős bizalom fennmarad és erősödik. Ehhez pedig az államnak teljesítenie kell az emberekkel szembeni alapvető kötelességét, azaz a mindenki számára egységes hozzáférést például az ügyintézés lehetőségéhez.

Tuzson Bence Forrás: MTI/Balogh Zoltán

"Ez a feladat olyan feladat, amelyet mindenhol, minden településen, nagytelepülésen és a kistelepülésen is érvényesíteni kell, bizalom nélkül nincsen biztonság" – hangsúlyozta az államtitkár.
Beszédében megerősítette, eljárási kérdésekben komoly változások következnek, ennek egyik első eleme az Országgyűlés által már elfogadott új eljárási törvény. Magyarországon jelenleg mintegy 2200 ügycsoportban kell ügyet intézni, ami hatalmas szám, ezért ezeket az ügytípusokat egyenként áttekinti és csökkentésükre tesz majd javaslatokat egy nemrégiben alakult munkacsoport.

– jelentette ki az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az ünnepségen. Hozzátette, köszönet illeti a közigazgatásban dolgozókat elkötelezett munkájukért, a hivatalos ügyek gyors és szakszerű ügyintézéséért.

Román István megyei kormánymegbízott arról beszélt, tavaly összesen több mint 802 ezer, 2018 első félévében pedig már 479 ezer ügyet intéztek a megyei kormányhivatalok.

Az átadási ünnepség végén történelmi egyházak képviselői áldották meg és szentelték fel a megye első mobil kormányablakbuszát.