Az alvázba rejtette el a kábítószert az elfogott drogcsempész

Vágólapra másolva!
Egy jármű alvázában mintegy 140 millió forint értékű kábítószert próbált átcsempészni egy horvát férfi a határon Drávaszabolcsnál – közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A 46 éves horvát állampolgár egy bosnyák járművel jelentkezett határátlépésre. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa a jármű átvizsgálásakor egy utólagosan kialakított üreget vett észre, amiben – 37 csomagban – összesen 69 570 gramm növényi törmelék volt. A helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag marihuána, feketepiaci értéke körülbelül 140 millió forint.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.