Felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

Eső, 2018.05.12.
Budapesten szombat délután futó záporok voltak.
Vágólapra másolva!
Felhőszakadás veszélye miatt több megyében másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délben. Ezekben a megyékben a következő órákban intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
Vágólapra másolva!

Több megyére is másodfokú riasztás van kedden érvényben:

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében adtak ki másodfokú figyelmeztetés.

Emellett Budapesten, Pest, Baranya, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében szintén felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Hétfőn kiemelten az ország déli részében várható intenzív zápor, zivatar, felhőszakadás, de délután északon is előfordulhat zivatar, sőt, rövid idő alatt 20-50, néhol 50 milliméter feletti csapadék is hullhat.

A legintenzívebb zivatarok a Dél-Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén valószínűek.

Késő délutántól a kiterjedtebb csapadékgócok a déli országrészre szorulnak vissza, majd késő estére a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A felhőszakadás mellett egy-egy helyen jégeső és 50-70 kilométer/óra körüli szél is társulhat a zivatarokhoz.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 24-30 Celsius-fok között valószínű, késő estére pedig 18-23 fok közé hűl le a levegő.

Forrás: Origo

Kedden főként a Tiszántúlon, délkeleten, kisebb eséllyel a Duna-Tisza közén alakulhatnak ki napközben elszórtan zivatarok. Zivatarban egy-egy helyen 60-70 kilométer/óra körüli szél, kisebb méretű jég és főként délkeleten 20 milliméter feletti csapadék is hullhat. Északkeleten, főként a Zemplén, illetve a Bodrogköz térségében zivatartól függetlenül is lehetnek 60 kilométer/órát elérő széllökések.

Kedden a minimumhőmérséklet általában 15-20, a maximumhőmérséklet 26-31 fok között valószínű.