Vágóhídon rendeztek állatviadalt a Mohácson elfogott férfiak

Vágólapra másolva!
Egy vágóhídon tartott, tiltott állatviadal résztvevőin ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei vasárnap reggel Mohácson, az ügyben három férfi ellen indult eljárás – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) hétfő reggel a rendőrség oldalán.
Vágólapra másolva!

Azt írták, hogy a helyszínen négy férfit fogtak el, majd a Mohácsi Rendőrkapitányság rendőrei onnan további hat férfit és egy nőt is előállítottak. A viadalon részt vevő két kutyának több sérülése is volt, azokat a helyszínre érkező állatorvos ellátta – ismertette a rendőrség, kiemelve, hogy intézkedtek az ebek biztonságos elhelyezéséről.

A Pécsi Újság.hu az esetről beszámoló vasárnapi cikkének értesülései szerint a helyszínen az állategészségügyi hatóság is vizsgálódott. A BMRFK beszámolt arról, hogy a viadal résztvevői közül végül három férfit gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével.

A két kutya gazdája – egy 44 éves mohácsi és egy 36 éves bácsalmási férfi –, valamint egy 45 éves őcsényi férfi ellen tiltott állatviadal szervezésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség – közölték.