Füstölt a 3-as metró, pótlóbuszok járnak

Vágólapra másolva!
A 3-as metró Pöttyös utcai megállójához hívták a tűzoltókat hétfő délután, mert az utasok füstöt éreztek a szerelvény egyik kocsijában.
Vágólapra másolva!

Beindult a metró tűzjelzője, az utasok pedig elhagyták az állomást. A katasztrófavédelem szerint a tűzoltók kiérkezésekor már nem füstölt a metró, de áramtalanították a szerelvényt. Senki nem sérült meg.

Az utasok a pótlóbuszokra várva eláznak, mert az érintett szakaszon szakad az eső.

A vihar miatt több járat közlekedésében is fennakadásra kell számítani:

  • az 50-es villamos helyett pótlóbusszal lehet utazni a Villanytelep és a Szarvas csárda tér között,
  • a 96-os, a 124-es, a 225-ös és a 296-os autóbusz terelve jár, nem érinti a Sződliget utca és Pozsony utca megállót,
  • a 197-es autóbusz nem közlekedik.

Frissítés: Az M3-as metró ismét jár Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A menetrend szerinti közlekedés helyreállásáig pótlóbuszokkal is lehet utazni.