Migránsokat szállító embercsempész banda egyik vezetőjét fogták el

Vágólapra másolva!
A férfi egy 2015-ben létrehozott bűnszervezetnek dolgozott. Megbízott egy férfit azzal, hogy 1000 euróért vigyen el 10 olyan migránst Győrből Ausztriába, akikről tudta, hogy Magyarország illegálisan szöktek át. Ez azonban nem zavarta.
Vágólapra másolva!

A férfi autót is adott az akcióhoz.

A rendőrök azonban elfogták az embercsempészt, és a megbízót is, egy egyiptomi férfit. Utóbbit nemzetközi elfogatóparancs alapján kapták el el Milánóban.

Néhány napja adták át a férfit a magyar rendőröknek, most pedig a bíróság már el is rendelte az előzetes letartóztatását.