Menekülőre fogták: Simicska fia Amerikába repül, előkészíti a terepet

Simicska Ádám
Simicska Ádám
Vágólapra másolva!
Miután Simicska Lajos valamennyi céges érdekeltségén túladott , a tengerentúl lett családjának a célpontja. - tudta meg a Népszava. Száz százalékos kapituláció.
Vágólapra másolva!

"Amerikába küldi a család Simicska Ádámot, Simicska Lajos fia szeptemberbe utazik a tengerentúlra." – írja a szocialista-közeli Népszava az oligarcha környezetéből származó információkra hivatkozva. Pikantériája a történetnek, hogy

Simicska Ádámnak első körben angolul kell annyira megtanulnia

ahhoz, hogy később bejuthasson valamelyik amerikai felsőoktatási intézménybe. Ismert, 2016 tavaszán vette át a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap-, és Könyvkiadó Kft. ügyvezetői pozícióját, amiből arra lehetett következtetni, ő lesz édesapja cégbirodalmának a trónörököse. Simicska Ádám nemcsak az üzleti életben vállalt szerepet, hanem a belpolitika iránt is erősen érdeklődött. Az áprilisi választás óta azonban nem tett közzé bejegyzést közösségi oldalán.

A baloldali napilap úgy tudja, hogy követheti őt a nagyvállalkozó környezetéből több, korábban kulcspozíciót betöltő személy is. A lap levonta a konzekvenciát:

Ez mintegy szimbolikusan is jelzi a három éves politikai küzdelmet követő teljes kapitulációt.

Simicska Ádám Forrás: Facebook

Nem számít feltétlenül meglepetésnek a Simicska család Amerikába költözése, korábban mi is írtunk róla.

Ismert, az áprilisi választásig a Jobbik útját egyengette az oligarcha, azonban az egykori radikális párt várakozásokon aluli szereplése után felhagyott a támogatásukkal, amivel súlyos anyagi válságba taszította őket. Nemcsak a politikából szállt ki a nagyvállalkozó, hanem teljes üzleti érdekeltségét eladta Nyerges Zsoltnak, akit a nagyvállalkozó egyik legrégebbi partnereként tartanak számon az üzleti életben. Sajtóhírek szerint a nagy múltú Hír TV is a megszűnés szélére került, erősen kérdéses a csatorna jövője.