Juncker feltámadt az „isiászból”, a hírre lecsapott a mémgyár

Juncker isiász
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság elnöke ma már látványosan a két lábán állt, még csak nem is botorkált, a tolókocsi meg abszolút a múlté. Pedig néhány nappal ezelőtt még járni is alig bírt. Valószínűleg részeg volt. A friss képekre le is csapott a mémgyár, és olyan mennyiségű képadagot zúdítottak Junckerre, ami még az előző kört is egyértelműen veri. Gyurcsány Ferenctől ISIászokon át Junckermeisterig van itt minden.
Vágólapra másolva!

Jean-Claude Juncker létező összes kellemetlensége a múlt heti NATO-csúcstól datálható, amikor a következő állapotban jelent meg a kiemelt jelentőséggel bíró eseményen:

Forrás: Facebook

Mivel a „szokásosnál is” „jobban fájt” „a háta”, így az este közeledtével a bizonytalan járást a tolószékes rész váltotta fel:

Forrás: Facebook

Mint utólag kiderült, a politikus nem be volt rúgva, mint az atom, nyilván, hanem egy különös és aránylag ritka betegség jött elő éppen nála, ami a koordinálatlan mozgást, majd a tolószékes performanszot eredményezte. Mivel nem mindenki tudja, hogy mi is az az isiász-szindróma, amire Juncker hivatkozott, hívjuk segítségül a webdoktort. Az ülőideg (más néven: nervus ichiadicus) szervezetünk leghosszabb idege, a csípő-fartájon lép ki a medencéből, és fut le a combokba, számos izmot mozgat, és felel a lábak érző beidegzéséért. Ha problémák vannak vele, akkor a leggyakoribb tünete a derékfájás, amely valamelyik láb irányába sugárzik ki, és ütögetéssel kiváltható. Szóval ez az isiász-fájdalom nem egy olyan aprócska betegségnek tűnik, ami pár nap alatt elmúlna.

Azonban mindig vannak kivételek, és láss csodát, pont ebbe a kivételezett körbe tartozik Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője, akinek pár nap sem kellett, és rekordidő alatt kigyógyult a betegségből.

Az Európai Bizottság eheti ülésén már látványosan a két lábán állt, még csak nem is botorkált, a tolókocsi meg abszolút a múlté.

Brüsszel, 2018. július 18. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b) és Werner Hoyer, az Európai Befektetési Bank (EIB) elnöke a bizottság hetenkénti ülésén Brüsszelben 2018. július 18-án Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Bámulatos gyógyulás, ez igen! – akár ezt is gondolhatnák az európai politikus csetléseit-botlásait figyelemmel követők, csakhogy a legkevésbé sem ezt gondolják. A hírre lecsapott a mémgyár, és olyan mennyiségű képadagot zúdítottak Junckerre, ami még az előző kört is egyértelműen veri. Gyurcsány Ferenctől ISIászokon át Junckermeisterig van itt minden:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook