Az ellenzék új vezére kiállt a tömeges bevándorlás mellett a vb-döntő okán

Vágólapra másolva!
Hommonay Gergelyt az akasztotta ki, hogy Hollik István a horvátoknak drukkolt a vb-döntőn. Ez nagyon-nagyon felbosszantotta, ezért közösségi oldalán szózatot intézett a bevándorlás mellett. Felmerül a kérdés: miben új akkor ez az ellenzék? Hommonay Gergely egy az egyben átvette  a régi ellenzék érvkészletét migrációügyben.
Vágólapra másolva!

Tegnap játszották a labdarúgó-világbajnokág döntőjét, amit Franciaország 4-2-re nyert meg Horvátország ellen. Ahogy ez lenni szokott, a meccset megelőzően számos híresség, celeb, sportoló és politikus foglalkozott a várva várt eseménnyel, latolgatta az esélyeket, és a bátrabbak tippelésre is vállalkoztak. Ez egy teljesen rendben lévő dolog, nincs benne semmi kivetnivaló, kivéve, ha az embert Hollik Istvánnak hívják. Ugyanis ő a Fidesz-KDNP pártszövetség szóvivője, neki nem szabad csak úgy véleményt formálnia egy ilyen fajsúlyos esemény előtt, legalábbis a legújabb demokrata vezető, Hommonay Gergely szerint.

Az ellenzék új vezérénél az verte ki a biztosítékot, hogy a fideszes politikus a vb-döntő előtt azt írta közösségi oldalán, hogy ő bizony a horvátoknak szurkol. Mégpedig azért, mert meglátása szerint „egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal", és neki az utóbbi szimpatikusabb.

Ez már végképp nem nyerte el a Puszi, Erzsi szerzőjének tetszését, aki egy hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Hollik soraira. Hommonayt annyira kiakasztotta a bevándorlóország kitétel, hogy „ellencsapásként" hosszasan elkezdett arról beszélni, a migráció milyen jó dolog.

Az új ellenzék alternatív történelemértelmezése

„A magyarok azért tudtak államot alapítani a Kárpát-medencében, mert nem zárkóztak be" – indított feldúltan a magyar ellenzék új vezére, a magyar embereket kicsit ügyetlennek beállítva, akik még egy államot sem tudnának rendesen, egyedül alapítani. A düh vitte tovább a megkezdett úton, és egyenesen egy kötelező olvasmányt ajánlott Holliknak, szerinte kezébe kellene vennie Szent István király Imre hercegnek szóló intelmeit. Majd hosszasan levezeti, hogy a „jövevények, mai szóval migránsoknak" köszönhetően tudott megmaradni Magyarország. A Hommonay-féle alternatív történelemértelmezésből kiderült, hogy a bevándorlókkal, a migránsokkal lettünk egy nemzet. Szerinte, ha nem lett volna az ő munkájuk, akkor nem maradtunk volna meg a történelem viharaiban. "Velük lettünk azok, akik ma vagyunk" – hirdeti az LMP-vel a Pride miatt trágárkodó Hommonay, majd elkezdi győzködni Hollikot, hogy igazából ő is egy migráns, vagy legalábbis a családja tele van velük. De ha van 69 dollárja, akkor van egy jó tippje arra, hogy mennyire bevándorló a kereszténydemokrata politikus – hívta fel előzékenyen a figyelmét a politikusnak.

A régi ellenzék is azzal érvelt, mint most Hommonay Gergely

Bár a kampányra való tekintettel, és a magyar társadalomban az ügy népszerűtlensége miatt az ellenzék most már tagadja, hogy lebontanák a határzárat, és támogatnák a migrációt, a legutóbb Kocsis-Cake Olivio szólta el magát, hogy jó lenne, ha minél többen hagynák el szülőföldjüket. A párbeszédes politikus esete egyedi volt, azonban a titkolózás előtt bőven akadt rá példa, hogy az ellenzéki képviselők nem rejtették véka alá valódi véleményüket a kontinenst felforgató bevándorlással kapcsolatban. Ennek egyik leglátványosabb pillanata éppen a 2015-ös migrációs hullám csúcspontján jelképesen a Keleti pályaudvarnál megtartott párbeszédes sajtótájékoztató volt, ahol a következő molinót tartották a magasba az aktivisták:

Párbeszéd-sajtótájékoztató a 2015-ös migrációs hullám kellős közepén a Keleti Pályaudvarnál. Az üzenet egyértelmű Forrás: Facebook

Teljesen véletlenül Karácsony Gergelyék is Szent István gondolataival üzentek. Az érvrendszer tehát hasonló, az üzenetek hasonlóak.

Mi akkor a különbség a régi és az új ellenzék között? Erre nem kaptunk választ Hommonay bejegyzéséből.