Többórás sor van a röszkei határátkelőknél

autó határátkelő HÉTKÖZNAPI KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személyautó várakozik Torlódás a röszkei határátkelőhelyen
Vasárnap délután még négy órát kellett várakozni az átjutáshoz a röszkei határátkelőhelyen.
Vágólapra másolva!
A Nyugat-Európában dolgozó, szabadságukra hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt dugó alakult ki a röszkei határátkelők kilépő oldalán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A forgalmat Tompa felé terelik.
Vágólapra másolva!

Szabó Szilvia, a rendőrség szóvivője közölte, a terelés 10 órakor kezdődött.

A

magyar és szerb állampolgárok használhatják az ásotthalmi, a tiszaszigeti, a röszkei közúti, illetve a bácsalmási közúti határátkelőhelyet

is. Ezek naponta 7 és 19 óra között tartanak nyitva.

A hercegszántói és a tompai átkelők ezzel szemben 24 órán át nyitva vannak. A Szerbia felé tartóknak várakozásra szinte az összes határátkelőn számítaniuk kell.

Korábbi felvétel Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Szabó Szilvia korábban az MTI-nek elmondta tudatta, a röszkei autópálya-határátkelőhelynél az autósoknak négy órát kellett várniuk.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.