Menczer Tamás: az ENSZ migrációs csomagja rendkívüli veszélyt jelent

Menczer Tamás
Budapest, 2016. szeptember 3. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke (j) és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kvótareferendumról tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2016. szeptember 3-án. MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
Az ENSZ migrációs csomagja jelenlegi formájában afrikai migrációs csomagnak tekinthető, mert az afrikai érdekeket képviseli, az európai érdekeket viszont nem – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Vágólapra másolva!

Azzal kapcsolatban, hogy New Yorkban pénteken fejeződik be a csomag szövegezése, Menczer Tamás azt mondta:

a kormány harcol azért, hogy a magyar álláspont megjelenjen a végső szövegben.

Márpedig a magyar kormány nem támogatja, hogy kicserélődjön a különböző országok népessége, mert magyar Magyarországot és európai Európát szeretnénk – tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy jelenlegi formájában

a csomag egyértelműen kívánatosnak és támogatandónak mutatja be a migrációt,

egyben megfelelő válasznak tartja a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra. Emellett azt is tartalmazza, hogy nem lehet különbséget tenni az egyes államokban a helyi lakosság és a migránsok között, vagyis Magyarország esetében a magyar emberek és a migránsok között.
Mindez elfogadhatatlan a kormány számára, ezért

a világszervezetben Magyarország ellenzi a migrációs csomag aktuális szövegének elfogadását

– hangsúlyozta az államtitkár.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára Forrás: MTI/Kkm/Burger Zsolt

Menczer Tamás kitért arra is, hogy Ukrajna nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit sérti meg a kisebbségek anyanyelvi oktatásának lehetőségét szűkítő törvénnyel.

Ezért nem támogatja Magyarország a jogfosztás megszüntetéséig Ukrajna euroatlanti törekvéseit.

Ez nem kétoldalú magyar-ukrán ügy, hanem nemzetközi kérdés – jegyezte meg.

A NATO-csúcsot kommentálva Menczer Tamás a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kiemelte: Magyarország számára a biztonság a legfontosabb kérdés. A biztonság azonban nem magától értetődő akkor, amikor

az elmúlt három évben 29 terrortámadást követtek el Európában migrációs hátterű terroristák, több száz európai halálát okozva.

A magyar kormány tesz is a biztonságért, hiszen vállalta, hogy 2024-ig a GDP 2 százalékára növeli a védelmi kiadásokat, sőt a haderőreform keretében Magyarország korábban elérheti ezt az arányt – mondta az államtitkár.