Szijjártó: Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez

szijjártó péter szófiában
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
A nemzetközi biztonsági rendszert keleti és déli irányból érő folyamatos kihívások miatt Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez - nyilatkozta magyar újságíróknak a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, a kétnapos NATO-csúcstalálkozó szünetében.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország folyamatosan növeli hozzájárulását ahhoz is, hogy a NATO ereje növekedhessen. Ennek érdekében az ország átfogó haderőreformba kezdett, aminek nyomán regionális szinten versenyképes hadsereg jön létre. A kapacitások modernizálását Magyarország elkezdte, a Magyar Honvédség új helikoptereket szerez be mintegy 100 milliárd forint értékben.

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően Magyarország a korábbi megállapodásoknak megfelelően el fogja érni, hogy a védelmi kiadások a GDP 2 százalékát tegyék ki

- mondta Szijjártó Péter, aki hozzátette: Magyarország úgy döntött, hogy a katonai szövetség afganisztáni misszióját erősítő 117 fős magyar kontingens állományát további 12 fővel növeli, valamint az eredetileg 2020-ig vállalt pénzügyi hozzájárulás időszakát 2024-ig kiterjeszti, ami azt jelenti, hogy évi félmillió dollárral járul hozzá az afgán biztonsági erők kapacitásainak és képességeinek fejlesztéséhez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

- nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Mivel a NATO-nak fontos programja az együttműködő országok védelmi kapacitásainak fejlesztése, Magyarország hozzájárult a jordániai, illetve az iraki hadsereg számára tartott képzéshez a házi készítésű robbanószerkezetek semlegesítéséről. A közeljövőben azonban megkezdi a tunéziai erők oktatását is. Szijjártó Péter továbbá hangsúlyozta, hogy számunkra

a Nyugat-Balkán stabilitása kiemelt érdek, ezért a Koszovóban szolgálatot teljesítő NATO-erők (KFOR) munkájában hamarosan 390 magyar katona teljesít majd szolgálatot, így Magyarország a negyedik legnagyobb kontingenssel rendelkezik majd a térségben.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a német vezetéssel azon dolgozik Magyarország, hogy új NATO hadosztály-parancsnokságot hozzon létre a német mellett horvát, szlovén és szlovák részvétellel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország felháborítónak tartja, hogy Ukrajnában a politika legfelsőbb szintje is teret nyit a szélsőséges, magyarellenes és kisebbségellenes eszméknek és politikai irányzatoknak.

- tette hozzá a magyar külügyminiszter.