Elfogták a gyöngyösieket rettegésben tartó férfit

Vágólapra másolva!
Elfogtak Gyöngyösön egy férfit, aki a gyanú szerint húsz bűncselekményt követett el alig két hónap alatt. Többek között öt autót lopott el.
Vágólapra másolva!

A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, miután az a gyanú szerint május 12. és július 8. között

öt parkoló autót lopott el Gyöngyösön, és több kocsit feltört,

azok akkumulátorait kiszerelte, és elvitte a kocsikban talált értékeket.

Ezen kívül ugyanebben az időszakban négy házba is betört.

A férfi, miután elfogták beismerő vallomást tett.

A rendőrök később megtalálták a lopott autókat.