Kétmilliárddal támogatta a kormány a nemzeti levéltár fejlesztését

Vágólapra másolva!
Mintegy kétmilliárd forinttal támogatta a kormány a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közigazgatási eljárásokhoz szükséges fejlesztését - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára Pécsett, a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) idei vándorgyűlésének megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Latorcai Csaba a projekt céljának nevezte

Ismertetése szerint az MNL új fejlesztése olyan elektronikus szolgáltatáscsomagot alakít ki, amelynek segítségével

a hivatali ügyek intézéséhez automatikusan biztosítja a kérelmezők vagy az ügyintéző szervek részére a szükséges igazoló iratanyagot.