Újabb érvágás az ellenzéknek a józsefvárosi kudarc - elemzés

Budapest, 2018. július 8. Szavazó a józsefvárosi időközi polgármester-választáson a BVHSZC Bókay János szakközépiskolájában 2018. július 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A hétvégén időközi választásokat tartottak a fővárosban: a VIII. kerület polgármestert, míg a Belváros egyik körzete önkormányzati képviselőt választott. Az áprilisi országgyűlési választásokat követően darabjaira szakadó, és tovább marginalizálódó ellenzék számára nagy lehetőség mutatkozott a kitörésre: egy esetleges győzelem esetén legalább részben sikerült volna elhitetniük a választópolgárokkal, hogy tanultak a múlt hibáiból, rendezték soraikat, és diadalt tudnak aratni a kormánypártok számára egyébként nem kifejezetten kedvező terepnek számító Budapesten. A várt áttörés viszont nem pusztán elmaradt, hanem a pesszimistább várakozásokon is túlmenő vereséget szenvedtek.

A kudarc okaként számos tényezőt felhozhatunk, amelyek közül koncentráljunk a legfontosabbakra. A balliberális ellenzék rákfenéje már hosszú évek óta a hitelességi deficit. Lényegében bármit mondanak és bárhogyan is mondják, az emberek nem hajlandóak bizalmat szavazni nekik, hiszen teljes joggal feltehetik a kérdést:

ha nincs világos vízió, ha a politikájuk csak és kizárólag a kormánypártok politikájának a tagadásából áll, és idejük döntő részét belháborúkra és egymás kiszorítására pazarolják, hogyan is lennének alkalmasak akár a kormányzásra, akár a városvezetésre?

A koncepciótlanság, a következetlenség és az egymást felaprító hatalmi harcok nehezen megbocsátható bűnök a választók szemében, főleg akkor, ha egy politikai tömböt már hosszú ideje pusztán ez határoz meg.

Nem hozott sikert a volt SZDSZ-es

Az alapvető hitelességi problémán túlmenően egy újabb trend is kirajzolódni látszik: az álcivil jelöltek mögé bújó összellenzéki taktika a kezdeti részleges sikereket követően teljesen kifulladni látszik. Annak fényében nem is meglepő e fejlemény, hogy Józsefvárosban már a „függetlenség” látszatára is alig-alig ügyeltek a balliberális erők: Győri Péter személyében megtalálták ugyanis a tökéletes „anticivilt”, aki nem mellesleg megtestesíti mindazt, amit a helyi polgárok 2009 óta folyamatosan nagy fölénnyel elutasítanak.

A „független” Győri 12 éven keresztül volt az SZDSZ fővárosi képviselője, majd a frontvonalról való kiszorulásával Demszky Gábor akkori főpolgármester bizalmasaként fővárosi cégek felügyelőbizottsági tagja volt. Kétségtelen tény, hogy a 2010-es polgári fordulatot követően kénytelen volt elbúcsúzni e pozícióitól, ám

a Soros György által jelentős összegekkel támogatott Menhely Alapítvány kuratóriumi elnökeként továbbra sem tudott elszakadni attól a szélsőségesen liberális közegtől,

amelyet a magyar társadalom elsöprő többsége három egymást követő választáson utasított el elsöprő többséggel.

Súlyos vereséget hozott az ellenzéknek az időközi választás Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ezek után már csak a jéghegy csúcsának tekinthető az a következtetés, hogy Győri a Demszky-korszakból jól ismert, SZDSZ-es városképet hozta volna vissza megválasztása esetén: rendezetlenség, kritikán aluli közbiztonság, elburjánzó drogfogyasztás és -kereskedelem. Mindezek figyelembevételével azzal az átlátszó taktikával kampányolni, hogy a politikától több lépés távolságot tartó „szakemberrel” van dolgunk, egyenesen a választók átverése volt, amit ennek megfelelően is „díjaztak” a polgárok vasárnap.

Bizonytalan identitású Jobbik

Talán a józsefvárosi kudarcnál is érzékenyebben érinthette az ellenzéket a belvárosi választás eredménye. A balliberális erők különös figyelmet fordítottak a körzetre, miután az áprilisi országgyűlési választásokon jelöltjük, az LMP-s Csárdi Antal legyőzte kormánypárti kihívóját.

Ám a Fidesz-KDNP jelöltjének vasárnapi kétharmados győzelme gyorsan szertefoszlatta az alaptalan reményeket:

az ellenzék már azokban a körzetekben is kezd leszerepelni, ahol pár hónappal ezelőtt még tartotta magát. Figyelemre méltó a bizonytalan identitású Jobbik húzása is: ugyan egyik körzetben sem indítottak, illetve támogattak egy jelöltet sem, ám aktív hallgatásukkal a baloldal malmára kívánták hajtani a vizet. E burkolt támogatás is vajmi kevésnek bizonyult viszont a „civil” jelöltek számára.

Hogy mi lehet a tanulság az ellenzék számára a történtekből? Miután szinte az összes lehetséges választástechnikai trükköt bevetették a várva várt győzelem érdekében (listás összefogás, egyéni jelöltek koordinációja, álcivil, álfüggetlen jelöltek indítása), végre el kellene kezdeniük a valódi problémákra valódi megoldásokkal előállni – az ellenzék lejtőjén ugyanis, úgy tűnik, nincs megállás, nincs kijelölt pihenőhely. Hitelesen képviselt politikai (és nem civilkedő) világkép nélkül pedig nem is lesz.

Erdős Gergely, A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője