A déli határon lévő kerítéssel Magyarország egész Európát védi

KOVÁCS Zoltán; GULYÁS Gergely
Budapest, 2018. június 5. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) a Kormányinfó - Mit, miért tesz a kormány? címmel tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. június 5-én. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Noha a magyar és a német kormány esetében a migrációt elutasító, illetve azt pártoló álláspont ütközik, azokra a kérdésekre kell koncentrálni, ahol megvannak az együttműködés alapjai - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő. A déli határon lévő kerítés nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi - emelte ki.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltánt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki berlini megbeszéléséről kérdezték.

Kiemelte: azzal, hogy a déli határon lévő kerítés védi a magyar embereket, Magyarország Európát is védi, megteremtve annak feltételeit, hogy az európai jog, a határvédelem követelményei teljesüljenek.

Kovács Zoltán kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón Forrás: MTI/Bruzák Noémi

"Ezt csak úgy tudjuk végrehajtani", ha az érintett országok is támogatják - mondta a kormányszóvivő.

Azzal összefüggésben, hogy közép-európai NATO-hadosztály-parancsnokság jöhet létre Németország támogatásával, hangsúlyozta a kormányszóvivő, hogy együttműködésen alapuló, hatékony formációk kellenek az európai védelmi képesség növelésére.

Egy ilyen hadosztály-parancsnokság magyar, szlovák, horvát és szlovén egységeket érintene - közölte, hozzáfűzve: a német parancsnoksághoz kapcsolódás "észszerűnek tűnik ezen keretek között".

Az innovációs, illetve technológiai fejlesztési együttműködésről Kovács Zoltán azt mondta, hogy az nemcsak a járműgyártást, hanem más iparágakat is érint.

Utalt arra, hogy Magyarországon mintegy hatezer, jelentős részben magas hozzáadott értékű ágazatba sorolható német vállalkozás működik. Magyarországnak az az érdeke, hogy a magyar kis- és középvállalkozások ezekhez a részben itt, részben Németországban működő partnerekhez olyan formában kapcsolódjanak, hogy az innovációs és technológiai tudást és kapacitásokat kihasználhassák.


Az ilyen típusú kooperáció az Európai Unió működésében is az egyik legfontosabb témát jelenti: a versenyképesség növelése leginkább ezekkel a területekkel függ össze - mondta a kormányszóvivő.