Bajkai: Nincs szükség a nyugdíjas bírák visszahívására

BAJKAI István
Budapest, 2018. július 3. Bajkai István, a Fidesz képviselője felszólal az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. július 3-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában az általa benyújtott előterjesztésekről, de mellette szóba került még a jótékonykodás is.
Vágólapra másolva!

A képviselő elmondta, szerepet vállalt az Aranycsapat Emlékévben, már azért is, mert számára is egy nagy példakép az egykori magyar válogatott, valamint annak kapitánya, Puskás Ferenc is.

Azokat az eredményeket, amelyeket az Aranycsapat elért, a több éven át tartó veretlenséget, az olimpiai aranyérmet, a világbajnoki ezüstöt, a 6-3-at, a 7-1-et azóta is nagyon nehéz túlszárnyalni. Ők profik voltak abból a szempontból, hogy mindenük volt a sport, olyanok, akik képesek voltak jó csapatot, CSAPATOT alkotni.

A héten tett előterjesztést a képviselő a bírák jogállásával, kapcsolatos törvényhez, a bírói pályára való visszatérés jogi lehetőségéről. Korábban pont az volt a természetes tette hozzá a képviselő, hogy ha valaki bíró volt, az kisebb kitérők után visszakerülhetett a bírói pályára, az egy érték, amit meg kell őrizni, ha valaki korábban bíró volt, az visszatérhessen oda.

Arra a kérdésre, ha netalán bíróhiány lenne, akkor lehetne-e akár a nyugdíjas szövetkezetek mintájára újra alkalmazni a korábban nyugdíjba küldött bírákat, Bajkai István azt felelte

Ennek okán nincs is szükség a nyugdíjas bírák visszahívására.

Bajkai István, a Fidesz képviselője szerint nincs szükség a nyugdíjas bírák visszahívására Forrás: MTI/Soós Lajos

A rövidesen elinduló közigazgatási bíróságnál azokra számítanak, akik a közigazgatásban rendelkeznek nagy szakértelemmel, akik alaposan ismerik a közigazgatás jogi problémáit. Erre van szükség ezeken a bíróságokon, a speciális szakismeretre, amelyek hatékonnyá teszik ezt a típusú bíráskodást. A képviselő hozzátette,