Megrongálta rokona autóját a dühöngő férfi

Megrongálta rokona autóját
Vágólapra másolva!
LEtörte ismerőse autójánaka tükrét, és betörte a szélvédőjét. Több százezer forintos kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A rendőröknek az autó tulajdonosa elmondta, hogy az egyik családtagja összeveszett vele az utcán, mire ő bezárkózott az autójába.

A veszekedő férfi ezután dühében rángatni kezdte a kocsi ajtaját, kifordította azt a helyéből, megrongálva az autó sárvédőjét.

Ezután pedig a visszapillantó tükröt is letörte.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a 22 éves halászi férfit elfogták, és eljárást indítottak ellene.