Tinédzser fiúk molesztáltak nőket az utcán, majd videóra vették őket

Vágólapra másolva!
Kilenc fiatal nőre támadt rá négy 14 és 16 év közötti budapesti fiú az utcán, akik azzal szórakoztak, hogy felemelték a szoknyájukat és megfogdosták a nemi szervüket. 
Vágólapra másolva!

A fiatal fiúk tavaly molesztálták az utcán egyedül sétáló nőket, a Fővárosi Főügyészség most emelt ellenük vádat.

A vád szerint legtöbbször az egyik 15 éves fiú lépett oda a nőkhöz, hogy fogdossa őket, és

megpróbálja lerántani a nadrágjukat, szoknyájukat. A többiek addig a háttérből videóztak.

A Főügyészség szerint a videókat fel akarták tölteni az internetre.

A fiatalkorú elkövetőkkel szemben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege

9 rendbeli, emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben jóvátételi munka büntetés kiszabását, társaival szemben pedig pártfogó felügyelő kirendelése mellett próbára bocsátást, és értékrend korrekciós programban részvételre kötelezést indítványoz a vádiratban.