15 millió forintos kárt okoztak egy mobilszolgáltatónak

lg q6 fullvision android okostelefon
A középkategóriás LG Q6 is megkapta az LG G6 csúcsmobilban bemutatkozott, 18:9 képarányú kijelzőt
Vágólapra másolva!
Mintegy 15 millió forintos kárt okozott egy mobilszolgáltató cégnek egy jogász 2015-2016 között az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene.
Vágólapra másolva!

A Somogy Megyei Főügyészség szerint a 42 éves férfinak nem volt rendszeres jövedelme, sem munkahelye, ezért elhatározta, hogy

az egyik mobilszolgáltatónál fog csalássorozatot elkövetni, és így fogja biztosítani megélhetését.

A vádlott az ország különböző pontjain felkereste a társaság értékesítési partnereit, és hamis okiratokat felhasználva magát különböző cégek képviselőjének adta ki.

Ezek nevében részletfizetési kedvezménnyel nagy értékű mobiltelefonokat vásárolt,

az ügylet hitelességének igazolása érdekében nyomban befizette a készülékek kezdő részleteit.

Képünk illusztráció! Forrás: Origo

Az álképviselőnek a cégekkel semmilyen kapcsolata nem volt, a társaságok csak akkor szereztek tudomást a nevükben kötött szerződésekről, amikor

a mobilszolgáltató jelentkezett náluk a további részletek megfizetése érdekében.

A férfi a szolgáltató huszonegy értékesítési partnerénél vásárolt hamis papírokkal. Akkor bukott le, amikor egy budapesti szerződéskötéskor az értékesítőnek gyanússá vált a viselkedése, és rendőrt hívott.

A jogász a nyomozás ideje alatt külföldre szökött, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene,

2018 májusában Németországban kapták el, majd átadták a magyar hatóságoknak.

A jelenleg letartóztatásban lévő férfival szemben jelentős kárt okozó üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség, amely azt indítványozta a bíróságnak, hogy ítélje őt börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, és kötelezze a kár megtérítésére.