Vágólapra másolva!
Elítélte a bíróság azt az öt kábítószercsempészt, akik autóalkatrészekbe csomagolt drogot csempésztek Hollandiából Magyarországra. Öt és tíz év közötti börtönt kaptak a drogfutárok.
Vágólapra másolva!

A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor az MTI-nek elmondta, hogy a vádirat szerint egy román férfi, telefonon - ahogy fogalmaz - virágnyelven rendelte meg a kábítószert az ismeretlen holland társaitól. A drog becsempészését két pomázi férfi, intézte.

Álnéven bemutatkozva egy magyar fuvarozó céget bíztak meg a Hollandiában autóalkatrészekbe rejtett kábítószer szállítására.

A drogot rejtő autóalkatrészekért három férfi felváltva utazott ki Hollandiába. Ott kifizették a vételárat, megvárták a megrendelt fuvarozó cég teherautóját, és az előre megbeszélt időpontban, Rotterdamban az utcán felrakodtak.

A Magyarországra érkező szállítmányt az itthon maradt társaik vették át a fuvarozó cég telephelyén.

Már másnap elkezdték árulni a drogot.

A Fővárosi Törvényszék az öt vádlottat nem jogerősen öt év tíz hónap és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélte. Az ügy hatodik vádlottját - akinek a vádirat szerint a figyelés volt a feladata - a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette.

Az ítélet nem jogerős.