Rémisztő üzeneteket kap VV Fanni anyja

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
VV Fanni tavaly novemberben tűnt el. A családja azóta sem tudja feldolgozni a tragédiát. Fanni anyját pedig rejtélyes üzenetekkel zaklatja egy férfi éjjelente. Azt írja neki, hogy csak a lány csontjai kerülnek majd elő. 
Vágólapra másolva!

Az eltűnt lány anyjával sok jós és médium próbálta meg felvenni a kapcsolatot, mindegyikük mást mondott arról, hogy hol lehet VV Fanni.

Az utolsó kép VV Fanniról Forrás: Blikk

– mondta el a Blikknek Fanni anyja, aki csak azért nem akar feljelentést tenni, mert nem szeretné leterhelni a rendőröket, hogy azok a lánya megtalálására koncentrálhassanak. Az asszony azt is hozzátette, hogy a család sosem fog tudni beletörődni VV Fanni elvesztésébe.

A család minden nap szembesül olyan hírekkel, amelyek Fanni halálával kapcsolatosak. Ezeket nem könnyű feldolgozniuk, de abban bíznak, hogy hamarosan lezárul az ügy.

"A nyomozó mindig megnyugtat, hogy minden a legnagyobb rendben, jól halad az ügy. Remélem, egyszer kiderül, mi is történt akkor este. A férfinak, aki előzetesben ül, neki nem tudok mondani semmit. Csak kérem, hogy mondja el, ha tud valamit. Olvastam, hogy siralmasan érzi magát a rácsok mögött. Hát mi is így élünk, nyolc hónapja már"

Az üggyel kapcsolatban tavaly novemberben tartóztattak le egy férfit. Azzal gyanúsítják, hogy ő gyilkolta meg a fiatal lányt. A férfi azóta is előzetes letartóztatásban van.