Háromgyerekes apát gyilkolt meg a féltékeny vadász

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2018. június 30-án Almáskamaráson
Vágólapra másolva!
Néhány órával a tragédia előtt a testvére beszélt azzal a férfival, aki később meggyilkolta a felesége új párját, aztán öngyilkos lett. A testvér szerint, ő elvehette volna tőle a fegyvereit – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A meggyilkolt férfi számára a felesége volt az igazi.

Több mint 25 éve, a középiskolában kezdődött a kapcsolatuk, tavaly pedig újra egymásra találtak a közösségi oldalon.

Májusban együtt mentek ki Németországba – írja a Bors.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

– mondta a Borsnak az egyik családtag.

A férfinak két lánya és egy fia volt, akik teljesen összeroppantak, amikor megtudták, hogy az apjuk meghalt.

A gyilkos testvére szerint mindannyian áldozatok az ügyben, elmondása szerint a gyilkosság napján csak szomorúságot lehetett látni a testvére arcán, de az nem látszott rajta, hogy mit tervez.

– mondta a lapnak a vadász testvére, majd hozzátette, hogy testvére soha nem zaklatta feleségét.

Ahogyan korábban megírtuk, szombat hajnalban egy férfi lelőtte felesége új párját, majd magával is végzett a Békés megyei Almáskamaráson.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!