Pénzt kért a szállásért, ezért meggyilkolták

Vágólapra másolva!
Halálra vert egy mozgássérültet egy férfi Baktalórántházán. A két férfi együtt italozott, amikor összevesztek. A bíróság 16 év börtönre ítélte a támadó férfit.
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2015 októberében a rokonaihoz indult, de lekéste a buszt, ezért csak Baktalórántházáig jutott.

Egy sörözőben megismerkedett egy helyi férfivel, aki felajánlotta neki, hogy az egyik ismerősénél töltheti az éjszakát.

Közösen elmentek az ismerőséhez, egy egyedül élő, mozgáskorlátozott férfihez, aki befogadta éjszakára a férfit.

A két férfi éjjel együtt italozott, majd összevesztek azon, hogy a tulajdonos háromezer forintot kért az éjszakai szállásért.

A vita közben a férfi egy üres borosüveggel többször fejbe vágta a szállásadóját, majd kézzel ütötte a fejét és az arcát.

Az ütésektől a mozgássérült férfi elájult, és rövid időn belül meghalt.

A férfit védekezésre képtelen személy elleni emberölés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítéletet a vádlott és az ügyész tudomásul vette, a védő elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.