Vágólapra másolva!
A férfi, mielőtt bement a békéscsabai sörözőbe, más szórakozóhelyeken már ivott, nem is keveset. Azokon a helyeken azonban, úgy tudni, még nem volt vele gond. De a sörözőben már igen.
Vágólapra másolva!

A sörözőben a pultos először még kiszolgálta, amikor azonban a férfi több vendégbe is belekötött, már nem adott neki italt.

Azt mondta, igya meg a sörét, és menjen el. A férfi erre a félig teli sörösüveget az üveg nyakánál megfogta, és a pultosnőt azzal arcon ütötte.

A férfi ellen eljárás indult.