Elhagyta a felesége, ezért visszarabolta

Vágólapra másolva!
Egy baranyai férfit elhagyta a felesége, és ő egyedül maradt a két gyerekükkel a családi házukban. A férfi eldöntötte, hogy visszaszerzi a nőt – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A megcsalt férj elhatározta, hogy visszarabolja a feleségét. Két társával megbeszélte, hogy hajnalban, amikor a nő busszal elindul dolgozni, a buszmegállóban elrabolják – írja a Bors.

Másnap hajnali ötkor elmentek a buszmegállóhoz, amikor odaértek, a férfi egyik barátja kiszállt a kocsiból,

megfogta a nőt, és a hátsó ajtóhoz rángatta, majd berakták az autóba, és elindultak a férfi házához.

A kocsiban a feleség és a férj verekedni kezdett egymással, de a férfi nem tudta megakadályozni, hogy a nő üzenetet küldjön az új párjának. Az új élettárs egyből kocsiba ült, és elindult a férfi háza felé, közben pedig hívta a rendőrséget.

A nő a házból ordibált az új szerelmének, de a férje nem engedte ki, ezért ököllel beütötte a bejárati ajtó üvegét.

Erre a kint várakozó férfi az autójával nagy sebességgel behajtott az udvarra, hogy kiszabadítsa a nőt.

A férj barátja és a gyereke kézbe vettek egy vasvillát, valamint egy vascsövet, és ütni kezdték az autót, amivel a másik férfi kitolatott az udvarról.

Közben a rendőrök is megérkeztek.

A tavaly júniusi emberrablás miatt a férfi és a társai hétfőn állnak bíróság elé. Akár 5 évre is börtönbe kerülhetnek, és az autóban okozott károkat is kifizettethetik velük.