Orbán Viktor: Nem engedünk a szuverenitásunkból, nem leszünk bevándorlóország

ORBÁN Viktor
Budapest, 2018. június 19. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Gulág-emlékmű avatásán Budapesten, a III. kerületi Árpád fejedelem útján 2018. június 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A kommunista vezérek szobrai számos európai vezető fejében is állnak, azonban jól jegyezzük meg, hogy nincs emberarcú kommunizmus, mivel a valódi arca a Gulag – mondta Orbán Viktor a Gulag-emlékmű avatóünnepségén Budapesten a III. kerületben. A miniszterelnök szólt arról is, hogy hazánk nem enged a szuverenitásából, és nem lesz bevándorlóország.
Vágólapra másolva!

"Deportáltak, elhurcoltak és kitelepítettek százezreivel fizettük meg a gyengeségünk, a függetlenségünk elvesztésének árát" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint Magyarország szuverenitásából azért nem lehet engedni egy jottányit sem, mert

"jól tudjuk, ha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják".

A Gulag-emlékmű egy olyan Magyarország megteremtését követeli - folytatta Orbán Viktor -, ahol nem történhetnek hasonló események, ezért minden életszerűtlen ideát, zavaros gondolatot, idegen érdeket szolgáló tervet a határokon kívül kell tartani.

Európa korszakalkotó eszmék és világpusztító ideológiák hazája egyszerre: a nemzetiszocializmus, a nemzetközi kommunizmus, sőt a népeket gyarmati sorba terelő modern imperializmus is tőlünk nyugatra ütötte fel először a fejét - fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva:

büszkének kell lenni arra, hogy Magyarország sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, senkit nem akart gyarmati sorsra ítélni.

Szavai szerint "a mi népünk a józan emberek országa, tudja, hogy a békesség, a szabadság, a függetlenség nem csak nekünk fontos, ezért tiszteli és elismeri más népek jogát is erre".

Orbán Viktor: Nem engedünk a szuverenitásunkból Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Nem akarunk bevándorlóország lenni"

Rámutatott: Nyugat-Európában a baloldal még akkor is a kommunizmust ünnepelte, amikor már milliók haltak meg a vörös diktatúrák szorításában. Sőt "a kommunista vezérek szobrai számos európai politikus fejében még most is állnak" - tette hozzá -, nem hajlandók tudomásul venni, hogy Európa egyesüléséhez Marx és Lenin szobrainak ledöntésén keresztül vezetett az út. "Mi tudjuk, nincs emberarcú kommunista rendszer, a kommunizmus valódi arcát Gulagnak hívják" - mondta.

A kormányfő szerint

Marx, Lenin és az átnevelő táborok szellemisége még ma is fel-felbukkan Európában.

Példaként említette, hogy a "nem Brüsszel szája íze szerint" alakult olaszországi választással kapcsolatban volt, aki azt mondta, "majd a piacok megtanítják választani az olaszokat". És vannak, akik "különféle eljárásokat akarnak a nyakunkba varrni csupán azért, mert másként látjuk a világot, mint ők, és mi nem akarunk bevándorlóországgá válni" - fűzte hozzá.

Orbán: Ezt nem szabad természetesnek gondolni

A mostani emlékműavatás főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt, emlékezés a Gulag-táborokba elhurcoltakra, katonákra, civilekre, a vallatópincékre és -szobákra, az erőszakkal és kínzással kikényszerített vallomásokra, az előre megírt halálos ítéletekre és a Gulag felé vezető hosszú útra, a deportálás megannyi állomására, melyek mindegyikén ezrek és ezrek tűntek el - mondta. Hozzátette: emlékezni kell a visszatérésre is, amelyet sokan úgy éltek meg, mintha csak a korábbi munkalágert egy nagyobb táborra cserélték volna.

A miniszterelnök kiemelte továbbá:

a mai szabad, demokratikus világot véletlenül sem szabad természetesnek gondolni,

sokkal inkább kivételesnek, olyan kegyelmi állapotnak, amely csak úgy tartható fenn, ha "elszántak vagyunk arra, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen velünk".