A Jobbik teljes Nógrád megyei vezetése távozott a leszámolások miatt

jobbik tépett változat
Vágólapra másolva!
Újabb levél jutott el az Origo szerkesztőségéhez, amelyben Dócs Dávid, a Jobbik Nógrád megyei elnöke, Cserháthaláp polgármestere beszámol a Jobbik Nógrád megyei áldatlan állapotáról. Ebből kiderül, hogy a Jobbik Nógrád megyei vezetése szinte teljes egészében kilépett a pártból, valamint számos megyei alapszervezet oszlatta fel magát a párton belüli leszámolások miatt.
Vágólapra másolva!

A Nógrád megyei helyzet nem túl fényes, és feleslegesen áltatja azzal a mesével a közvéleményt Jakab Péter, a párt szóvivője, hogy kb. másfélszer annyian lépnek be, mint ahányan kilépnek a Jobbikból. A valóság ezzel szemben az, hogy sorra hagyják ott a közép- és alsóbb vezetők a pártot, és szűnnek meg az alapszervezetek.

Forrás: Origo

Ahogy tegnapi cikkünkben megírtuk, a Vona Gábor bábjaként működő elnökség lépten-nyomon 15-20 ezer párttagról beszél, de egy belső levélből kiderült, hogy alig négyezer tagot számolhat már az egykor jobboldali, ma már inkább a balliberális oldalra törekvő párt.

A szerkesztőségünkhöz ma eljuttatott levélből kiderült, hogy a Jobbik Nógrád megyei elnöke, aki az egyetlen Jobbikos polgármestere volt a megyének, valamint a párt három önkormányzati képviselője is kilépett a radikálisabb Toroczkai László és Dúró Dóra kommunista időkre emlékeztető eltávolítását követően.

De a levél beszámol arról is, hogy a párt egyik Nógrád megyei választókerületi elnöke, aki országgyűlési képviselőjelölt is volt, szintén elhagyta a pártot. De kilépett a megyei információs koordinátor, és lemondott a pénzügyes is.

A levél leírja, hogy Nógrád megye 1. választókerületében a hat korábbi szervezetből kettő feloszlott, egy fontolja a feloszlatást, és két szervezet, a szurdokpüspöki és a salgótarjáni teljesen inaktív, nem létezik, már csak papíron.

Így gyakorlatilag ebben a VK-ban már csak egy működő Jobbik-alapszervezet maradt.

Nógrád megye 2. választókerületében sem jobb a helyzet, ott már egy működő szervezet sem áll a jelenlegi vezetés mellett: kilenc szervezetből hét feloszlott, kettő inaktív, a 48 fős tagságból 34-en lemondtak a párttagságukról.