Novák Előd is otthagyja a Jobbikot

Novák Előd
Budapest, 2016. május 29. A Jobbik tisztújító kongresszusára érkező Novák Előd, a párt alelnöke újságíróknak nyilatkozik a Budapest Kongresszusi Központ előtt 2016. május 29-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
„Vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok" - fájó döntés, de becsületbeli ügynek tekintem immár, messze nem csak Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval való szolidaritásom miatt, hogy kilépjek a Jobbikból - írta  közösségi oldalán Novák Előd, a párt volt alelnöke. 
Vágólapra másolva!

Toroczkai László kizárása után kilépési cunami indult el a Jobbikban. Dúró Dóra után férje, Novák Előd is távozik. Novák Facebook-oldalán többek között azt írta: A párt első alapszervezetének alapító tagjaként

hiszen utunkat folytatjuk az Alapító Nyilatkozatunk által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz Andrással.

Novák szerint a túltolt néppártosodás oda vezetett, hogy még a tagjaik körében is voltak sokan, többen büszkén jegyzőkönyvbe is mondták taggyűléseken, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni.