Ma dönt a Jobbik etikai bizottsága Toroczkai kizárásáról

VOLNER János; STUMMER János; Z. KÁRPÁT Dániel; SNEIDER Tamás; BANA Tibor; APÁTI István; GYÖNGYÖSI Márton; HEGEDŰS Lorántné; JAKAB Péter
Budapest, 2018. május 12. Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke (k), Gyöngyösi Mártont elnökhelyettes (b4), Bana Tibor (b), Hegedűs Lorántné (b2), Apáti István (b3), Z. Kárpát Dániel (j3), Stummer János (j2) és Volner János alelnökök, valamint Jakab Péter szóvivő (j4) a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Pontosabban már döntöttek, az ítélet kész, csak kihirdetik azt - legalábbis erre utal Gyöngyösi Márton elnökhelyettes nyilatkozata, és a Zsúrpubi szovjet típusú lejárató anyagában írtak. Novák Előd azért megpróbálta a lehetetlent, nyomásgyakorlásként azt üzente a pártvezetésnek, ha Toroczkait kizárják, akkor pártszakadás lesz. Miközben a pártbeli érdekcsoportok egymással vannak elfoglalva, újabb jobbikos középvezető lépett ki a Jobbikból. A szemünk láttára esik szét az egykori radikális párt.
Vágólapra másolva!

A jobbikos pártháború csúcspontja várható a mai napon, ugyanis a párt etikai bizottsága ítéletet hirdethet Toroczkai László ügyében. Ismert, május végén a Jobbik elnöksége felkérte (csodálatos szóhasználat az antikommunista gyökerekkel rendelkező párt esetében!) Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai ellen, mert

  • úgy vélik, a volt alelnök a tisztújító kongresszus után indított „sajtóturnéja” során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott,
  • és a Jobbik „belső megosztásának és szétszakításának szándékával” alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte. Ásotthalom polgármestere nagy médiaérdeklődés közepette jelentette be, hogy megalapítja a Mi Magunk elnevezésű platformot, amelynek zászlóbontása június 23-án lesz Toroczkai „felségterületén”.
A Jobbik elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai ellen. Megtörtént, ma tartanak meghallgatást az ügyben Forrás: MTI/Mónus Márton

Sneider és Gyöngyösi eleget tett a felkérésnek, és még meg sem száradt a papír, továbbították azt az etikai bizottságnak. A másik oldalon ezután taktikát változtattak a radikálisok: Toroczkai és Novák Előd jobbikos politikus versenyszivárogtattak, ki tud több információt megosztani a nyilvánossággal. Visszakanyarodva az etikai ügyre: igazából egyik pont sem állja meg igazán a helyét – írja a Magyar Idők.

  • Ami Toroczkai sajtóturnézását illeti, a Magyar Idők által ismert jobbikos alapszabály nem rendelkezik ezzel kapcsolatban, azaz nem tiltja, hogy a párt politikusai nyilatkozzanak a kormánypárti médiának.
  • A másik vádpontról a mai napig nem derült ki, pontosan melyik passzus mondja ki, hogy nem lehet a Jobbikon belüli platformot létrehozni. A lap úgy tudja, csak akkor kell az elnökség külön engedélye, ha a platform elnevezésében szerepel a Jobbik, ám jelen esetben ez nem áll fenn.

Tegyük hozzá, jellemzően ezek az etikai bizottságok nem arról híresek, hogy különösebben lehetne rájuk hatni jogi vagy más jellegű érveléssel. Így van ez a „demokrata” pártokkal egyre nagyobb együttműködési hajlandóságot mutató Jobbik esetében is, ahol csodák csodájára, idődimenziókat megcáfolva, a fizika törvényeit zárójelezve, már most megvan az ítélet. Pedig Toroczkai meghallgatása csak ma lesz.

Ilyen előzmények után borítékolható, milyen döntés fog születni a radikális politikus ügyében. A történethez hozzátartozik, hogy Toroczkai mindent bevet annak érdekében, hogy kirúgják a pártból.

Novák Előd: pártszakadás lesz, ha Toroczkait kizárják

Akárcsak a kibeszélés nagymestere, Novák Előd, aki szövetségese védelmére kelt. Novák most nem Facebookon, hanem az M1 stúdiójából üzent: pártszakadás lesz, ha Toroczkait kizárják. A radikális politikus nyomást igyekszik gyakorolni a pártvezetésre, hogy ne zárják ki Toroczkait – látszólag. Ugyanis nem nehéz észrevenni, hogy ketten mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a párt eltávolítsa őket a pártból. Novák hozzátette, hogy a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja rendkívüli mértékben eltávolodott a párttól, és a „lélekkufárkodás” mellett a pénzügyekben is eléggé vállalhatatlan folyamatok indultak be, ezért is mondott le a pártalapítvány kuratóriumában betöltött tisztségéről.

Novák Előd: Pártszakadás lesz, ha Toroczkait kizárják Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Volner János a pártvezetést mosdatta Együtt-ügyben

Forgalmas napja van a jobbikos politikusoknak, Volner János is elmondta véleményét Toroczkai ügyéről. Korábban megírtuk, a Jobbikban sokan egy radikális beállítottságú bizniszpolitikusnak tartják, aki ügyesen lavíroz a párton belüli táborok között. Ennek megfelelően szerepelt a Hír TV-ben is, védelmébe vette a pártvezetést azzal kapcsolatban, hogy Toroczkai szerint segíteni akartak anyagilag az azóta megszűnt Együttnek.

Majd hozzátette:

Volner János, a Jobbik alelnöke a pártvezetést védte Együtt-ügyben Forrás: MTI/Rosta Tibor

Ezek után kiderült természetesen az is (nem is Volnerről lenne szó), hogy amúgy tőle nagyon-nagyon távol áll Juhász Péter exalakulatának „világlátása”. A műsor annyira jól sikerült, hogy a nézők ízelítőt kaphattak Volner zenei ízléséből is, kiderül ugyanis, „eléggé” szereti a Simon and Garfunkelt. Ismert, az együttes Sound of Silence című számának újragondolt verzióját osztotta meg Dúró kizárására reflektálva. Hozzátette, hogy emberileg ez egy gesztus volt tőle.

Újabb jobbikos kilépő: Szmik Lajos Győr-Moson-Sopron megyei képviselő hagyta ott a Jobbikot

Miközben a párton belüli csoportok egymással vannak elfoglalva, újabb középvezető hagyta ott a Jobbikot. Szmik Lajos tegnap közösségi oldalán jelezte, hogy kilépett a pártból és a Jobbik Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat frakciójából. Rövid írásából kiderült, hogy döntését már „egy régebb óta húzódó összeférhetetlenség miatt”, és „a Jobbikon belül egy ideje megváltozott nézetek” miatt hozta meg. Nem hagy fel a politizálással, függetlenként folytatja.

Korábban megírtuk, hogy Orbán Imre Veszprém megyei képviselőnek, és Szabó Ákos nagykátai elnöknek is elege lett a Jobbikból, és Szmikhez hasonlóan visszadobták párttagságijukat.