A parlament hozzájárulása nélkül mások ne dönthessenek migrációról

Az Országgyűlés plenáris ülése
Völner Pál
Vágólapra másolva!
Az Országgyűléshez benyújtott alaptörvény-módosításnak a bevándorlással kapcsolatban az az egyik fontos eleme, hogy a magyar parlament hozzájárulása nélkül nem lehet dönteni ilyen kérdésben, nem határozhatják meg mások, hogy ki éljen az országunkban – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Leszögezte:

a legfontosabb cél az ország szuverenitásának a védelme.

A menekültügyi eljáráshoz és a genfi egyezményhez kapcsolódva pedig az jelenik majd meg az alaptörvényben, hogy hazánk csak első biztonságos országként hajlandó menedéket adni. „Azaz nem vállaljuk így át más országok ilyen irányú kötelezettségét” – fogalmazott Völner Pál az interjúban.

Völner Pál Forrás: MTI/Soós Lajos

Megerősítette, hogy a módosítás révén az alaptörvényben szerepelne az új közigazgatási felsőbíróság létrehozásának lehetősége is. Hozzátette, hogy a részletek csak később, szakmai egyeztetést követően kerülhetnének a Ház elé. A felsőbíróság helye a közigazgatási és munkaügyi bíróságok rendszerének csúcsán lenne, mint más uniós országokban.

Beszélt az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokról is.

A kormány a külföldről finanszírozott szervezetek kapcsán továbbra is tartja azt az álláspontját, hogy szükség van az átláthatóságra.

A Soros-egyetem (CEU) ügyével kapcsolatban kifejtette: „A közvélemény talán még mindig nem tudja igazán, hogy a Central European University és a Közép-európai Egyetem, bár a nevük ugyanaz, mégsem egy intézmény, hanem kettő. Az egyik megfelel az előírásoknak, a másiknak pedig most vizsgálják az akkreditációját.” „Csak megköveteljük, hogy mindenki tartsa be a szabályokat” - fűzte hozzá.