Németh Szilárd: A hazájukat szerető katonákra van szükség

FIDESZ GALÉRIA
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke nyilatkozik
Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Magyar Honvédség előtt álló új kihívásokról, a Zrínyi 2026 Programról.
Vágólapra másolva!

Nem csak modern fegyverekre, hanem gondolkodásra is szükség van - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Legfontosabb feladatnak a katonák középpontba helyezését tartja. Természetesen a fegyvereket be kell szerezni, amivel korszerűvé, modernné, versenyképessé kell tenni a honvédséget, de a legfontosabb, hogy a katonák, a tisztek, a tábornokok rendben legyenek, hogy tudják, mit és miért tesznek, merjék tenni és az esküjüket tudják teljesíteni.

A hazájukat szerető katonákra van szükség, a miniszterelnök is ezt a feladatot szabta meg a Honvédelmi Minisztériumnak, sőt direkt olyan minisztert választott, aki a honvédségen belül végigjárt mindent, szakaszparancsnokként kezdett, majd lett végül négycsillagos tábornok és most miniszter - tette hozzá.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.