Folytatódik a jobbikos kabaré: Dúró Dóra lehet, hogy mégsem mond le

Dúró Dóra
Budapest, 2015. június 9. Dúró Dóra, a Jobbik vezérszónoka felszólal a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. június 9-én.
Vágólapra másolva!
Hatással volt rá Pongrátz András és Toroczkai László közleménye, amelyben arra kérték, ne adja vissza mandátumát. Dúró tegnapi esti interjúja során lehazugozta a Jobbikot, és egyértelművé tette, hogy elképzelhetetlennek tartja itt a jövőjét. Toroczkai közben arról beszélt, hogy menthetetlen a Jobbik egysége. Egyre nagyobb a káosz, egyre közelebb a szakítás.
Vágólapra másolva!

Újabb fordulat következett be Dúró Dóra mandátumügyében. Ismert, a jobbikos politikust kedd este saját frakciója kirúgta, tegnap pedig a párt elnöksége felszólította mandátumának visszaadására. Csakhogy közben az '56-os hős, Jobbik-alapító, Pongrátz Gergely testvére, Pongrátz András és Toroczkai László közös közleményben kérlelte, ne tegyen eleget a pártvezetés kérésének. A Jobbikban valóságos kultusznak örvend a Pongrátz család, így erős nyomás helyeződött Dúróra, hogy gondolja át döntését. El is bizonytalanodott.

Nem biztos, hogy visszaadja mandátumát Dúró

Nem hozta meg a végső döntést, hogy visszaadja -e a mandátumát, ez a pártvezetéstől függ – ezt mondta Dúró Dóra a Hír Tv-ben tegnap este. „Őrületben zajlott” a tegnapi napja, állítása szerint folyamatosan csörgött a telefonja, elárasztották levelekkel a párttagok, akik arra kérték, maradjon.

– mesélt az érzéseiről a politikus. Elárulta, Pongrácz András és Toroczkai László közleménye is szerepet játszott elbizonytalanodásában, előbbi személyét kiemelte ennek kapcsán. Érdekesség a történetben, hogy kizárásának napján Dúró azt írta közösségi oldalára, hogy kész visszaadni mandátumát, azonban ez nem azt jelenti, amit a komplett média átvett, hogy vissza is adja, erre fel is hívta a figyelmet. Ezt a pártvezetéstől tette függővé.

Az interjú további érdekes része volt, hogy Dúró azt mondta, hogy arra esküdött fel, hogy védenie kell a „hazug Jobbiktól” az országot. Hozzátette, hogy

politikai leszámolás zajlik a Jobbikban, Toroczkai László platformja csak egy indok, a valódi ok a szoros kongresszusi eredmény.

Ennek kapcsán kiemelte, hogy emberileg is csalódott társaiban, mert egy olyan közösség zárta ki, amelynek 13 évig volt a tagja.

Dúró továbbra sem tágít: nincs helye a Jobbikban

Ha marad is a közéletben, a Jobbikban nem tudja elképzelni politikai pályafutását Dúró Dóra - ezt már a mai napon mondta a politikus, aki csütörtökön Budapesten újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. Megerősítette az újságíróknak nyilatkozva, hogy továbbra sem döntött mandátumának visszaadásáról. Dúró úgy továbbra is úgy látja, hogy

a Jobbik tisztújítása után politikai leszámolás zajlik azok ellen, akik nem állnak be a sorba. Szerinte nem lenne bölcs a Jobbik részéről, ha folytatná ezt az utat, mert az pártszakadáshoz vezet.

A mandátumának visszaadásával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, nem szeretné elhamarkodni a döntést. Ugyanakkor kiemelte, nagy várakozással tekint a platform ásotthalmi zászlóbontó gyűlésére, szeretné meghallgatni ott is az emberek véleményét, mielőtt döntést hoz.

Az új Jobbik arca nekiment a Pongrátz családnak

Nem igazán nyerte el a Jobbik vezetésének tetszését Dúró szerda esti eszmefuttatása, ennek Jakab Péter szóvivő adott hangot ma reggel szintén a HÍrTV-ben. Az új Jobbik szimbolikus politikusa reményét fejezte ki, hogy „még Dúró Dóránál” sem tudja egy közlemény überelni a jobbikos esküt. Ez a mondat mindent elárul a jelenlegi Jobbikról.

Jakab arról a Pongrátz Andrásról nyilatkozott dehonesztálóan, akinek testvére amellett, hogy '56-os hős, a párt radikális korszakában valóságos szimbólum volt a Jobbikon belül, például Vona Gábor irodájának falán ott volt a képe.

Toroczkai László menthetetlennek érzi a Jobbik egységét

Jakabbal egy időben Toroczkai László az M1 stúdiójában járt, ahol kijelentette, hogy menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg. Ezzel ismét nyilvánvalóvá tette, hogy ez maga a pártszakadás. Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával – folytatta a Jobbik volt alelnöke. Szerinte a Jobbik ahelyett, hogy ellenzéki pártként alternatívát kínálna, csak a bosszú és a leszámolás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben.

Az ellenzéki politikus úgy látja, a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét.

Jelezte, Dúró Dóra is egyetért ezzel a gondolattal. Toroczkai László azt mondta, hogy számára már világossá vált, hogy a Jobbik stratégiai döntései nem az elnökség körében születnek.